Közélet

2014.10.22. 13:27

Leszakadt vezetékek, kidőlt fák: megjött az ítéletidő

Már mintegy kétszázhúsz esethez riasztották éjfél óta a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az erős szél és a jelentős csapadék miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Fotó: Időkép.hu

Mukics Dániel elmondta: a legtöbb bejelentés Bács-Kiskun és Baranya megyéből érkezett, de az ország keleti felét kivéve minden megyében be kellett avatkozniuk.

Kifejtette: 140 esetben kidőlt fák, 21-21 alkalommal leszakadt vezetékek és megrongálódott épületek, hatszor elakadt, árokba csúszott járművek miatt volt szükség a katasztrófavédelem beavatkozására. Több helyen vizet kellett eltávolítaniuk, országszerte mintegy 6500 homokzsákot használtak fel.

Közölte: a katasztrófavédelem továbbra sem kapott bejelentést arról, hogy bárki is megsérült volna.

A viharos időjárással kapcsolatos figyelmeztetések, riasztások mindenki számára elérhetőek, elég ha a katasztrófavédelem VÉSZ nevű ingyenes alkalmazását letöltik az okostelefonra, vagy táblagépre. Az alkalmazás letölthető a http://www.katasztrofavedelem.hu/vesz linken - olvasható a megyei katasztrófavédemi igazgatóság honlapján.

[caption id="" align="aligncenter" width="370"] Békéscsaba a reggeli órákban - Fotó: Időkép.hu
[/caption]

Mi várható később?

Az Időkép előrejelzései szerint szerdán egy markáns hidegfront hatására országszerte számítani kell esőre, záporokra, egy-egy zivatarra, sokfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Nyugaton a hegyekben hózápor is lehet. Délután a Dunántúlon megszűnik a csapadék. A viharos északnyugati szélben mindössze 7-13°C várható napközben.

Csütörtökön többfelé várható újabb eső, csupán kezdetben nyugaton, délután pedig északkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A szél délutántól ismét többfelé viharossá fokozódhat. Hajnalban 3-8, délután 8-15°C várható, északkeleten lesz melegebb.

Pénteken is marad még a barátságtalan, többfelé csapadékos őszi idő. Az északi, északkeleti szél napközben azonban fokozatosan veszít erejéből. A csúcshőmérséklet 7-13°C között alakul.

Szombattól már szárazabb levegő áramlik fölénk, így megszűnik a csapadék, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, valamint lecsendesedik a légmozgás. Pár fokkal erősödik a nappali felmelegedés, a hajnali órákban viszont több helyen is gyengén fagyhat.

Várjuk a viharról készült fotóikat, videóikat a [email protected]!

<!-- Leszakadt vezetékek, kidőlt fák: megjött az ítéletidő Már mintegy kétszázhúsz esethez riasztották éjfél óta a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az erős szél és a jelentős csapadék miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője szerdán az MTI-t. Fotó: Időkép.hu Mi várható később? Az Időkép előrejelzései szerint szerdán egy markáns hidegfront hatására országszerte számítani kell esőre, záporokra, egy-egy zivatarra, sokfelé jelentős mennyiségű csapadék is hullhat. Nyugaton a hegyekben hózápor is lehet. Délután a Dunántúlon megszűnik a csapadék. A viharos északnyugati szélben mindössze 7-13°C várható napközben.

Csütörtökön többfelé várható újabb eső, csupán kezdetben nyugaton, délután pedig északkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A szél délutántól ismét többfelé viharossá fokozódhat. Hajnalban 3-8, délután 8-15°C várható, északkeleten lesz melegebb.

Pénteken is marad még a barátságtalan, többfelé csapadékos őszi idő. Az északi, északkeleti szél napközben azonban fokozatosan veszít erejéből. A csúcshőmérséklet 7-13°C között alakul.

Szombattól már szárazabb levegő áramlik fölénk, így megszűnik a csapadék, egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, valamint lecsendesedik a légmozgás. Pár fokkal erősödik a nappali felmelegedés, a hajnali órákban viszont több helyen is gyengén fagyhat. Kunágota felett... - Fotó: Időkép.hu Békéscsaba a reggeli órákban - Fotó: Időkép.hu -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!