Lemaradt a magyar aranyról, de nyert egy finn ezüstöt

— Melyik strandröplabda-sorozatban vesz részt?
— Egyikben sem, a hétvégi országos döntőre készülő Szombathelyi-ikreknek segítek be.

— Meghosszabbította már a szerződését a bajnoki ezüstérmes Or-Póval?
— Igen, aláírtam újabb egy évre. Kiérkezésem után gyorsan beilleszkedtem a csapatba, a társak is nagyon aranyosak voltak. Velem együtt eredetileg három légiós leigazolását tervezték, de mivel az edzőnk, Hollósy László is külföldi, így nem hoztak több játékost. Átlónak szerződtettek, de mivel még hiányzott egy szélső ütő, ezért erre, az általam nem ismeretlen posztra kerültem.

— Mennyiben más a röplabdaélet Finnországban?
— Sajnos a magyarokra alapvetően jellemző a negatív életszemlélet. Bár az északi országokban kevesebb a napsütés, s emiatt télen mintha zárkózottabbak is lennének, de ha otthagyod valahol az utcán, benne a slusszkulccsal az autót, biztos, lehetsz benne, hogy nem viszik el. A mérkőzésekre is azért jönnek az emberek, mert élvezni szeretnék a játékot, s akkor is megtapsolják a csapatot, ha éppen vereséget szenved. Az is szokatlan a hazai viszonyokhoz képest, hogy nálunk önzetlenül, amolyan önkéntesként is segítik a klubokat. Hozzánk is jár egy ember, aki mindenféle hozzájárulás nélkül segíti az edzéseken és a mérkőzéseken a csapatot.

— A finn bajnokság után sem állt le, a magyar válogatottal készült és játszott az Európa-bajnoki selejtezőben, ahol kijutásukkal sporttörténelmet írtak.
— Azzal mindenki tisztában volt, hogy most van egy nagy esély arra, hogy huszonhét év után kijussunk a kontinensbajnokságra. A franciaországi torna nagyon jól sikerült, az izraelin már kicsit izgulnunk kellett, hogy meglegyen a kijutás. Nem nagyképűségből mondom, de eddig mindig kezdőjátékosként szerepeltem, a válogatottban többször is csereként kellett beállnom, ami kissé szokatlan volt. Mindenesetre megtettem mindent, amit lehetett. Sikerült a kijutás, ami mindenkit jó érzéssel töltött el.

— Nem sajnálja, hogy Békéscsabáról való eligazolásával lemaradt egy magyar bajnoki aranyról?
— De nyertem egy finn ezüstöt, amit remélem, a következő szezonban kifényesítünk. A békéscsabai csapat volt a második családom. Számomra mindig a röplabda volt az első, szemben az iskolával, a barátokkal. Úgy éreztem azonban, hogy nyolc év után váltanom kell. A facebookon követtem a BRSE eredményeit, sokszor rá is írtam a volt csapattársaimra, vagyis képben voltam a Csaba szerepléseit illetően.

— Sok változás lesz a finn csapatában?
— A kezdő csapat magja megmaradt, a liberónk azonban sajnos elmegy, pedig vele volt a legközelebbi kapcsolatom. A célunk — ahogy már mondtam — a bajnoki cím és a CEV-kupában való minél jobb szereplés.