Huszonhét év után ismét négyes fogat húzta a szánt - fotóval

Mik ezek?
XJópofa, Joker, Nutria és Médike a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. legjobb fogatversenyző nóniuszai közé tartoznak. A gyönyörű, éjfekete, tradicionális mezőhegyesi lovak láthatóan nagy kedvvel álltak helyükre, a szán elé.
A napi munka a lételemük, márpedig ekkora hóban elakadna a kocsikerék. Nem úgy a szán, amelyet csak ritkán lehetett elővenni az elmúlt évek hószegény telei miatt. Idén viszont jócskán kaptunk a téli csapadékból. Az évszak kevés örömei közé tartozik, hogy a havazás óta előkerültek a szánok. A kettes fogattal sokaknak szereztek nem mindennapi perceket.
— A kettes fogatos szánhúzásban van gyakorlatunk. Ellenben négyes fogatot legutóbb 1985-ben, a Ménesbirtok alapításának 200. évfordulóján fogott be az azóta már elhunyt Kiss Imre. Akkor a négyes szempontjából jó volt a „csillagok állása”, ünnepi év volt, és a mostanihoz hasonló tél — mondta Pap István, az Állami Ménes Kft. ügyvezetője.
A kft. egyik legfontosabb feladata a hagyományőrzés, ami nem csak a fajtamegőrzésre korlátozódik. A mezőhegyesieknek hat szánkójuk van. A díszesebbeket a kocsimúzeumban tarják, az egyszerűbb kivitelezésűeket a színben. A négyes fogathoz az egyik legszebb szánjukat, az úgynevezett lengyel típusút vették elő, mely a második világháború előtt készült, zöld és piros színű, négyszemélyes téli közlekedési alkalmatosság.
— Szeretnénk megőrizni a négyes fogatos szán hagyományát. Ez a szakma iránti tiszteletünk is, nem hagyjuk, hogy eltűnjön, hiszen manapság tényleg ritkaságszámba megy a lovak húzta szán, különösen a négyes fogat. S ha most, amikor adottak az időjárási feltételek, nem élünk a lehetőséggel, ki tudja, hogy a legközelebbi, talán ismét majd’ harminc év múlva adódó alkalomkor lesz-e még, aki átadhatja a tudást — folytatta Pap István. A szánkózás, a kettes fogatos is, technikailag más, mint a fogathajtás. A szánt könnyen húzzák a lovak a havon, de nincs rajta fék. A négyes fogatnál más a szerszámbeállítás is. A lovaknak meg kell szokniuk, hogy a szánkóhoz merev rúd kapcsolódik, így a forduláshoz nagyobb helyre van szükség.
— A legképzettebb lovainkkal gyakorol Papp János kiváló fogathajtó versenyzőnk — mutatta Pap István. A fekete lovak, a piros-zöld szán nem mindennapi látványt nyújtott a fehér hóban.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. Pista66 2012. február 16. 16:31
Mint helyi lakos azért szeretném elmondani, hogy ez a hagyomány azért is maradhatott életben, mert Pap Pisti és "csapata" kezében továbbra is jó kezekben van a helyi lótenyésztés.
Szégyen, vagy nem Én félek a lovaktól, még sosem ültem lovasszánon, de egyszer bevállalnám.
Kitartást az egész csapatnak! -
5. oregpepe 2012. február 16. 16:20
Csodálatos a felvéte, gyönyörű!
Gyerekkorom jut eszembe mikor szánkóra kapaszkodva jártun iskolába.
Mielőbb szeretném látni a videót, ha készitettek!
Üd:oregpepe -
4. Rikarika 2012. február 16. 14:34
Valóban gyönyörű hagyomány .. ki is raktam háttérképnek, igen jól mutat.
-
3. Király10 2012. február 16. 11:15
Ezek szép dolgok. Nem vagyok lovas témákban jártas, de ez tetszik, hogy íly módon "megadják a módját" Mezőhegyesen a szán húzásnak. Szép tradíció.
-
2. Fecskéspart 2012. február 16. 09:56
Talán nincs is nagyobb téli öröm, mint biztoskezű hajtó mellé melegen beburkolózva felülni egy lovasszánra és kihajtani a pusztába. Csak párszor adódott ilyen lehetőségem, de mindig nagyon jól éreztem magam. A szán csak kétlovas fogat volt, az élmény mégis életre szóló. A négyes szánfogat látványnak is meseszép lehet.
-
1. Andilem 2012. február 16. 08:51
Gyönyörű....
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!









