Biztonság

2024.04.16. 06:35

Közlekedési hét kezdődött a gyulai óvodában – galériával, videóval

Közlekedési hét kezdődött hétfőn délelőtt a gyulai a Béke sugárúti óvodában. A közlekedési hét ezúttal is számos különleges programot tartogat a gyerekek számára.

Papp Gábor

Az eseménysorozatot már 19. éve rendezzük meg együttműködve a rendőrséggel, a tűzoltósággal, a békéscsabai reptérrel, a MÁV Zrt.-vel, illetve a büntetés-végrehajtási intézettel, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósággal és a NAV-val is felvettük a kapcsolatot – mondta el Enyediné Nagy Krisztina a Béke sugárúti óvoda tagintézmény-igazgatója. – A közlekedési héten öt napon keresztül változatos programokat szervezünk a gyerekeknek. 

közlekedési hét, változatos, programok, rendőrség, óvoda
A közlekedési hét bővelkedik az érdekességekben, változatos programok várják a gyerekeket. Fotó: Bencsik Ádám

Közlekedési hét a reptértől a vasútig

Hétfőn az óvodások megismerhették a rendőr munkáját, kedden a reptérre látogatnak, ahol a katasztrófavédelem munkájába tekinthetnek be. Szerdán vonattal Békéscsabára utaznak, és megnézik a vasútállomást és a vasutas művelődési házat. Csütörtökön az óvoda udvarára érkezik a büntetés-végrehajtás busza, a NAV keresőkutyájának munkáját is megismerhetik, illetve a rendőrségre is ellátogathatnak. A pénteki nyílt napon egyebek mellett nyombiztosítás, csapaterős védőruházat bemutatása is színesíti a rendezvénysorozatot, a motorcsónaktól a rendőrautókon át a motorokig számos járművet nézhetnek meg a gyerekek, illetve az időjárás függvényében ugrálóvárat is felállítanak. A szakember nagyon fontosnak nevezte, hogy a növekvő forgalom miatt is a gyerekek elsajátítsák a biztonságos közlekedés szabályait. 

Megismertetik a rendőrség munkáját

Dr. Bede Sándor rendőr ezredes, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője elmondta, az óvoda minden évben felkéri a rendőrséget, hogy segítse a közlekedési hetet, munkatársaik pedig mindig nagy lelkesedéssel vesznek részt a rendezvényen.

– A program egyik legfőbb célja, hogy csökkentsük, illetve elkerüljük a gyerekbaleseteket – tette hozzá. – Számunkra fontos az is, hogy az óvodásokkal megismertessük a rendőrség munkáját, és ha szükséges merjenek segítséget kérni. A gyerekek nagyon fogékonyak ebben a korban, a KRESZ-szabályokat el tudjuk ültetni ilyenkor. Az óvodások segíthetnek abban is, hogy minél többen tisztában legyenek azzal, hogy a szabályokat nem azért kell betartani, hogy a rendőrök ne büntessenek, hanem azért, mert ez a közös érdekünk. A közlekedés veszélyes üzem, ami akkor lesz biztonságos, ha minden közlekedő arra számíthat, hogy más is betartja a szabályokat. Erre próbáljuk nevelni, tanítani a gyerekeket, és nagyon szívesen működünk együtt az óvodával ebben is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában