Ráadásul Ákos

A csabai közönség nem taposta egymás sarkát a sportcsarnokban, kb. ezerfős nézősereg várta a nyolc órára hirdetett kezdést. Előtte Győrben ötezren voltak. Talán a belépőjegy térségünkre vonatkoztatható borsos ára, talán a szakadó eső volt az oka a látogatók csekély számának. Mindenesetre kijelenthető, hogy Ákos jelentős rajongótáborral rendelkezik országszerte. Egy olyan pop-os, könnyeden nehéz zenei stílusban alkot, amely sok zenehallgatót megfogott, hallójárataikba szelíden belopózva, keresztül az agytekervényeken jutott el a tudat ismétlő mechanizmusú folyamatába. Ezért dúdolgatja egész nap az ember azt a kis refrént, ezért fizeti ki a 4500-as jegyárat, és veszi meg az évente legalább három hanghordozó terméket produkáló Ákos dvd-it, cd-it, könyveit. Folyamatos termékenysége vitathatatlan művészi identitásból ered, önmegvalósítása tényleg egyedi módon valósult meg a magyar zenében, ám ez nem jelenti azt, hogy közel olyan tökéletes, mint ahogyan azt ő gondolná. Magabiztos. Ez kell ebben a rút és mocskos kis magyar zeneiparban. Nagy slágerek. Azok sem ártanak, és ha még igényesek is, az már kész nirvána! A rádióban egy Pa-dö-dö, vagy egy Balázs Pali kíntorna után a tényleg felüdülés Ákost hallgatni. Mondjuk sokan egyáltalán nem kedvelik. Én sejtem miért. A magabiztosságnak általa művelt műfaját sokan és sok helyen már nagyképűségnek hívnák. Műveinek körítése sem egyértelműen a világegyetembe kiáltó, szenvedő, és mindenáron alkotni vágyó művész ember arcát festik meg. Pózőrösek, mesterkéltek. A koncerteken (ez belső infóból hallottam) állítólag a zenészeknek a mozgástere is be van határolva, a bizonyos négyzetméterekre osztott színpadon nem ugrálhatnak kényük-kedvük szerint. Mindenesetre profi módon zajlik minden az Ákos-project körül, zenészei „minőségi hangszeresek”, én-központú világát tökéletesen kiszolgálják. Interjúiban mindent fixre tud, nem lehet megingatni véleményében, ettől kissé merevvé válik, mint a posztereken.
A csabai koncert két fontos momentuma számomra (az éjszakai kerékcserén kívül, amit hazafelé szenvedtünk el az esőben) a kezdés és a befejezés. A kezdés tényleg frenetikusra sikeredett, első dal nagy fekete lepel mögött, ahogyan azt a nyugati kollégák szokták. Húzós dob és gitártémák kísérték a buli nagy részét, a Szerző nagy örömére a közönség vette a bekeményített változatú dalokat, nem viselte meg őket, hogy néhány dal már a metál-zene határait súrolta. Mondjuk az énekstílus így is mindig amolyan „ákosos” maradt, az énekdallamok nagyívűségén sem változtatott, hiszen a slágerek ezen válfajának ez egy bevált receptje. Bár az Új Törvény c. albumán 2002-be már más zeneszerzők is közreműködtek, ami új színeket hozott a repertoárba. A Majom a ketrecben zúzós riffjeivel egy keményebb műfajba kalandozó zenészt látok magam előtt, aki a régi dalokat is „teligitározta”. Mondjuk zenészként megértem az állandó változtatás okát, hiszen unalmas volna hosszú éveken át a saját slágereket változatlan hangszerelésben játszani.
A koncerten sokféle a közönség is. A hétvégi diszkók állandó táncosai, kemény tekintetű, nagy kopasz férfiak köldök-pirszinges, hastrikós szőke csajokkal, rockerek, alternatívok, kis- és nagycsaládosok, a barátnőt elkísérő, láthatóan unatkozó pasik, és természetesen sok kis Dave Gahan, még a banzájos-depeses korszak megkövült maradványai. Bődületes energiák a színpadon, megy a show. Nekem a keményebb változatú dalok jobban tetszettek, Bánfalvi Sanyi dobolása egyenesen földbe döngöl ezekben a nótákban. Marha jó volt a hangosítás, bár beljebb, a színpad előtt nem élvezhettük annyira, mert a hangfalak inkább hátra szóltak. A hosszú koncertprogram összekötő szövegei néhol erőltetettek és banálisak, de ez is a szakma része. Három blokkra osztották a bulit. A másodikban Madarász Gábor gitározott, és Dorozsmai dobolt, a harmadikban a Bonanza Banzáj két zenészével lépett színpadra Ákos, felelevenítve néhány régi slágert. A végén nagy összeborulások, könnyes ölelések, három testnedv is beindul egyszerre, annyira ünnepi. Az izzadság, a könny és a nyál. A koncert vége előtt megígértem egy Debrecenből érkezett értelmi fogyatékos gyereknek és a sógorának, hogy elintézek egy találkát nekik Ákossal. Kemény fába vágtam a fejszét, ugyanis heves szekus ellenállásba ütköztem. Szerencsére egy értelmes koncert-felügyelő csaj meghallgatott és bevitte újdonsült barátomat a zenekari blokkba, ahol találkozhatott a nagy Ő-vel. Sajnos csak egyedül mehetett, pedig négy társa is szeretett volna. Ilyen ez a sztárság! Megtanul az ember vízen járni, saját szakáccsal, konyhával mászkál az országban, mindenki az ő szavát lesi, róla szól minden. Ákos jó dalszövegíró, nem énekel hamisan, kellemes slágereket ír, jó minőségben tálalja rajongóinak, frankón szervezi a saját kis zeneiparát, saját lábán áll, önállóan működteti. Mindenképpen egy ideális popsztár.