MAM ösztönösen lelte fel magában az alkotás iránti vágyat

– Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a művészettel?

– Gyermekkoromban békéscsabai tanulmányaim alkalmával, amikor csak lehetett részt vettem az iskolai rajz- és tűzzománc szakkörökön. A középiskola elvégzése után művelődésszervezőnek tanultam tovább Egerben, ahol megismerkedtem a művészeti menedzser továbbképzések során a kortárs művészet és a tehetséggondozás koherens világával is.

Felsőfokú tanulmányaim alatt rendszeres résztvevője voltam az egri Kis Zsinagógában életre keltett kortárs művészeti mozgalomnak. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a mai napig magával ragadó, példamutató személyiséggel, Gyöngy Csillával, az Egri Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetőjével. Ő bátorított arra, hogy a kortárs művészet valamennyi ágában ne csak szervezőként, vagy adott esetben kutatóként, hanem a művészet művelőjeként, alkotóként is bontsak szárnyakat.

– Az alkotás iránti vágyat ösztönösen leltem fel magamban, talentumként kaptam az életembe. A tanulmányaim során inkább művelődés és művészetelméleti képzésben részesültem, az évek során vált számomra egyértelművé, hogy az alkotásban szabadságra lelek.

A 2005 és 2009 közötti időszakban a Vizuális művészeti tanszéken több workshopon is részt vettem. Itt ismerkedtem meg Szilágyi Rudolf, Lugossy László, Bukta Imre performansz és művészetfilozófiai előadásaival, betekintést nyerhettem Szurcsik József, Baji Miklós Zoltán, F. Balogh Erzsébet alkotói és oktatói munkásságába.

Később a művészetszociológiai, szocioterápiás módszertani tanulmányok során kerültem közelebb az alkalmazott művészet világához.

– Ki, vagy éppen mi inspirál az alkotásban, miből merítesz ihletet?

– Minden engem és környezetemet érintő folyamat foglalkoztat, nyitott vagyok a mikro- és makrovilágra egyaránt. Tanulmányaim befejeztével, Békéscsabára visszaérkezve megismerkedhettem néhány Békés megyei képzőművész, művészettörténész rendkívüli oktató-nevelő munkásságával. Ezek az inspirációk tovább ösztönöztek abban, hogy a művészetet közvetítsem bárhol, bármilyen formában – foglalkozások megszervezésében vagy alkotói szabadságban – az arra fogékonyak felé.

Militant Love

Fotó: Ignácz Bence

– Van-e esetleg bevált alkotási rituáléd?

– Az alkotási rituálé első momentumát a tárgybeszerzés adja. Van, hogy éppen a méhtelepen bukkanok rá egy vascsodára. Olykor egy erdőséta során, vagy pedig édesapám sajátos csavarvilágába, szerelőgarázsába betérve teremtődik meg számomra a legjobb inspirációs közeg.

Fotó: Ignácz Bence

– A Szlovák Kultúra Házában jelenleg is látható kiállításod címe NATÍV. Hogyan lett ez a tárlat címe?

– A natív szó jelentése természetesség, velünk születettség. A kiállított darabok mindegyike tartalmaz valamiféle természetes, adott anyagában nem megváltoztatott elemet is, amelyek használatukat, jelentésüket tekintve korábban más funkciókat, tartalmat töltöttek be.

A felhasznált anyagokkal a szeretetaktusra vonatkozó veleszületettséget, a változatlan kialakult létet értelmezem, amely más-más közegben kerül felhasználásra, és ekképpen megváltozhat funkciója, de akár tartalma, jelentése is. Így – bár én is gondoltam valamire az alkotásfolyamat alatt – az aktuális vagy bármely környezet által befogadott munkák más-más jelentést kapnak.

– Milyen technikával dolgozol?

– Műtárgy applikációkkal foglalkozva bármilyen kombinációt szívesen alkalmazok. Szeretem a vízfestéket, akrilfestéket és az olajat is, ezeket bármilyen módon felhasználom valamilyen fém, gipsz egyéb anyaggal kombinálva.

– A most kiállított művek közül melyik a kedvenced?

– Két kedvencem is van: a Militant Love és a Koagulációs szerelem. Az alkotás folyamata során egyértelműen önálló életet kezdtek élni anyagukban és üzenetükben egyaránt. Amikor értelmezni kezdtem az előállítottakat, ott állva előttük úgy fogalmaztam meg, hogy bár másképpen, de mindkettő a felszabadult, felszabadított ember tapasztalatával foglalkozik.

– A megnyitón te is személyesen felléptél egy performanszal. Honnan jött ehhez az ötlet? Mit szerettél volna az előadással közvetíteni?

– Több éve foglalkoztat a performansz, mint akció során létrejövő alkotás. Adta magát, hogy a kiállításmegnyitó alkalmával az anyagot olyan rögtönzött momentummal indítsam, amelyben eljátszás során visszaköszön a Natív üzenete, képvilága.

A momentum, hogy a performanszot egy közös gipsznyomat elkészítésével zártuk, lehetőséget teremtett arra, hogy egy közös alkotóélmény megörökítésével egyben a Natív részévé is válhassanak a kiállításon megjelent érdeklődők. A gipszképet a kiállítás utolsó hetében, március 26-án emlékajándékként adom át a Csabai Szlovákok Szervezetének, megköszönve a lehetőséget a kiállítás megvalósulása iránt.