Sarkad

2018.03.10. 15:33

A dél-koreai rádiós tájékozódási világbajnokságra is készül

Fél év múlva rendezik meg Dél-Koreában a rádiós tájékozódási futás világbajnokságát, melyre egy megyei versenyző, Nagy Béla is készül. A sarkadi férfi öt évtizeddel ezelőtt sajátította el a sportág alapjait, majd több aktív év után 1994-ben vonult vissza. Egy barátja unszolására­ húzott ismét teremcipőt 60 éves korában, s még ­abban az évben három versenyen győzedelmeskedett.

N.-L. V.

Fotó: Lehoczky Péter

Nagy Béla általános iskolásként, egy szakkörben kezdett rádiózással foglalkozni a hatvanas évek második felében. Morze- és elektrotechnikai ismereteket tanult, és betekintést nyert a rádiós tájékozódási futás, azaz a rókavadászat világába.

Utóbbi egy olyan terepfutó verseny, ahol öt ­rádióadót helyeznek el egymástól 5-8 kilométerre a versenyző­ számára ismeretlen terepen. A pálya adottsága mindig változik. Sziklás területen éppúgy rendeznek rókavadászatot, mint erdőben.

A nevező egy rádió-iránymérő vevőkészüléket és egy a start- és célhelyet jelölő tájfutó térképet használ a tájékozódáshoz. Minden pálya elején van egy kifutófolyosó, melynek a végén kapcsolható be az adók bemérésére szolgáló vevőeszköz.

Az adók egymás után, percenként adnak jelet, ötperces periódusban. Ezért miután a rádiós végighallgatta a jelzéseket, több méréssel meghatározza azok távolságát, és eldönti­ a sorrendet. Az győz, aki a legrövidebb időn belül megtalálja az adókat, és befut a célba.

– Miután több ifjúsági ­rádiós tájékozódási futást megnyertem, meghívtak válogatott kerettagnak 1973-ban a Magyar­ Rádióamatőr Szövetségbe (MRASZ). Összesen 16 évig versenyeztem, majd egy sérülés miatt kiszálltam, de nem távolodtam el a sporttól. Technikai edzőként segítettem hosszú éveken át a fiatalokat. Sikerült kinevelni jó néhány Eb- és vébégyőztes sportolót – árulta el Nagy Béla, aki a 1994-es svédországi világbajnokságon mondott végleg búcsút az edzősködésnek.

Fotó: L. P.

– Egy barátom unszolására kezdtem el ismét versenyekre járni a hatvanadik születésnapom után, három évvel ezelőtt. Nem volt könnyű dolgom, mert fel kellett készítenem az izomzatomat a 20-25 kilométeres terepfutásokra.

A fizikai állóképesség megteremtését több sérülés, izomhúzódás kísérte, de a rádiós kitartóan haladt célja felé, s már abban az esztendőben aranyérmet hozott el horvát, román és magyar versenyekről. Két évvel ezelőtt a bolgár világbajnokságon egyéniben és csapatban is bronzérmes lett.

A tavalyi litván rövidhullámos Eb-döntőn egyéni 3. és csapat 2. helyen végzett. Jelenleg a szeptemberi dél-koreai vébére edz, utazásának egyedül az anyagiak szabhatnak határt.

Nagy Béla rádióamatőrködéssel is foglalkozik a rókavadászat mellett. Hívójelét, a HA8BE kódot sokan ismerik a világban, ugyanis több mint 300 ezer összeköttetése volt ez idáig. Bolygónk összes országával, így a Vatikánnal, Pápua Új-­Guineával, de még Észak-Koreával is felvette a kapcsolatot.

– Az amatőrködés olyan, mintha kiállnék a piacra, és elkiáltanám magam: hahó, emberek! Itt vagyok, ki szeretne velem beszélgetni? Vagy én adok általános hívást, vagy visszahívom azokat az állomásokat, akik hívást adtak. Bármiről lehet beszélgetni, időjárásról, versenyekről, kivéve politikáról és üzleti jellegű témáról. De vannak olyan ritka állomások, ahol a kapcsolat csak a jelentésre korlátozódik. Például egy papuai amatőrrel mindenki szeretne összeköttetést csinálni, ezért nem állhat le egy emberrel beszélgetni a fogadó fél, mert kiutálná a közösség.

Versenyzés az éter hullámain

A rádiós szaklapok, valamint­ rádióklubok és -szövetségek­ írják ki az úgynevezett éterversenyeket, melyek lényege­, hogy a résztvevő a lehető­ legtöbb összeköttetést hozzon létre a meghatározott időintervallumban. Nagy Béla ebben a sportágban is jeleskedik. Egy 2007-ben megrendezett versenyen például világbajnoki címet szerzett. A rádióforgalomban ­továbbá létezik az oklevélvadászat (még konkrétabb feltételeket megszabó verseny), amit az adott ország rádiószövetsége, klubja ír ki. A sarkadi rádiós ebben a kategóriában is az élmezőnybe tartozik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!