Galambinvázió

Élni és élni hagyni – vallom én is. De az elmúlt évek tapasztalásai azt mondatják velem: ember és galamb között egyoldalúvá vált az együttélés minősége. Elfogadom, hogy városainkba visszatérnek az örvös galambok, ám a többi galambcsapattal együtt jelenlétük a tűrés határát súrolja. Az a mennyiség, amit napjainkban tapasztalok, az bizony elviselhetetlenül sok. Gátlástalan magatartásuk pedig nemcsak bosszantó, de közegészségügyi aggályokat is felvet.

Galamb: a túlszaporodás miatt elviselhetetlen

Nem csak az én lakóhelyem problémájáról van szó, olvasom több település kísérleteit és a mi közösségünk próbálkozásaival hasonlítom össze, hátha tanulok, és új (el)riasztó módszereket vethetek be a galambinvázió ellen.

Igen, mi már évekkel korábban áldoztunk a társasházunk, a környezetünk tisztasága érdekében. Hálózással, galambtüskézéssel a beülő helyektől való távoltartással kezeltük, megelőztük (volna) a problémát. Ám a galambok egy része fittyet hány igyekezetünkre. Úgy raknak fészket a tüskék közé, ahogy senki más...

Riasztó, háló, vagy közös összefogás, megoldás kell

Idén is hálózunk, erkélykorlátokon látom a libegő-lebegő CD-lemezeket, fóliacsíkokat, színes forgókat, galambriasztó zsinórokat. No meg az álbaglyokat, a figurának a fején pedig a megpihenő, pózoló galambot....

Eközben mindenhol is ürülék. A piszkítás nyomai arra figyelmeztetnek, hathatósabb, közös fellépés, megoldás kell. De könyörgöm, mi legyen az?