2025.02.12. 06:50
Romániába kéne menni
Legalábbis így gondolkodhattak azok, akik kitalálták, hogy márciustól buszokkal viszik ki a magyarokat Debrecenből és Nyíregyházáról a szomszédos ország boltjaiba. Csak idő kérdése, hogy valaki a romániai bevásárlást Békés vármegyéből is megszervezze.
Január elsején csatlakozott Románia a schengeni övezethez, így most már várakozás nélkül kelhetünk át a magyar-román határon Békésből is, ami jelentősen fellendítette az eddig sem alacsony forgalmat a két ország között. Már a határnyitás előtt is népszerű volt a romániai bevásárlás, azóta pedig úgy tűnik, hogy mások is meglovagolnák ezt a hullámot.

Fotó: Illusztráció: Shutterstock
Egyelőre csak két városból indul a szervezett romániai bevásárlás
Kelet-Magyarországon ugyanis több közösségi médiás csoportban is újfajta felhívás jelent meg, amely a romániai bevásárlást népszerűsíti: kilencszemélyes kisbuszokkal vinnék ki a magyarokat a határmenti román boltokba. Az ígéretek szerint egyelőre Debrecenből és Nyíregyházáról lesz elérhető a szolgáltatás. Ha minden igaz, a személyszállító cég nemcsak élelmiszer, hanem például műszaki cikkek beszerzését is szervezi, sőt teherautóval építőanyag-vásárlást is vállalnak majd.
Vajon Békésből is indítanak majd buszokat?
Adódik a kérdés, hogy mikor indulnak majd hasonló fuvarok Békés vármegyéből, különösképpen Békéscsabáról vagy Gyuláról. Mert ha lesz rá igény, akkor előbb-utóbb biztosak lehetünk benne, hogy ez az üzlet nálunk is be fog indulni. Más kérdés, hogy tényleg megéri-e majd befizetni rá, mert a tapasztalatok szerint jelenleg nem sokkal olcsóbbak az árak kint, az utazás pedig biztosan nem lesz ingyen senkinek sem.
Kérdés, meddig tart majd a lendület
Ha most Önben is megfogalmazódott, hogy a telekocsi mintájára utakat hirdet Romániába és ebből jó pénzt kereshet, akkor valószínűleg ezzel nincs egyedül. Kíváncsian várom, hogy milyen méreteket ölt majd a bevásárlóturizmus a térségben. Elképzelhető ugyanakkor, hogy ez csak egy nagyra nőtt lufi, ami egyszer kipukkan, azonban a tendencia akár tartós is lehet, és egy idő után a magyar boltok is megérzik majd az ebből fakadó forgalomcsökkenést.