Tündérszépek

Tündérszépek

Megkezdődött Tündérszépek 2020 országos szépségversenyünk. Az első, megyei fordulóban napról napra új lányt mutatunk be, akinek szépségét olvasóink értékelhetik is. Az értékeléshez Google- vagy Facebook-azonosítás szükséges, amellyel egy lányra egy nap egy szavazat adható le. (Naponta tehát több lány értékelhető, de mindegyik csak egyszer.) Az értékelési időszak október 28-án éjfélkor zárul. A regionális fordulóba továbbjutó négy hölgyet (a szakmai zsűri által kiválasztott három szépséget, illetve az olvasók kedvencét) október 30-án nevezzük meg.
Kedvet kapott a versenyhez? Vagy ismerősét látná szívesen az alábbi lányok között? Nincs késő, még mindig lehet jelentkezni az ingyenes profi fotózás, felkészítő tábor, modellszerződés és 10 milliós össznyeremény lehetőségét kínáló szépségversenyre a tunderszepek.hu oldalon.
Győrfi Krisztina
19, Békés

Idén érettségiztem, jelenleg a Kós Károly középiskolában tanulok kozmetikusnak. Azért jelentkeztem a Tündérszépekre, mert régóta nagy vágyam, hogy kipróbálhassam magam egy szépségversenyen és bizonyíthassak magamnak – árulta el magáról a békési szépség.

 

Krisztina 154 cm magas és az Ikrek jegyében született. Kedvenc étele a szecsuáni csirke, kedvenc itala a limonádé. Pedro Capó, Alan Walker, Farruko – Calma című számát hallgatja a legszívesebben és Bucheron parfümöt használ.

7.38pont

További résztvevők