káprázatosak

2021.09.20. 18:28

Íme, a Tündérszépek 2021-es királynője és udvarhölgyei (fotók a döntőről)

Nehéz dolga volt a zsűrinek a Tündérszépek országos szépségverseny döntőjében, szebbnél szebb lányok, ragyogóbbnál ragyogóbb formában mutatkoztak be ugyanis.

Sz. A.

A siófoki felkészítő tábor után nagy ölelésekkel és izgatottan ölelték át egymást újra az ország Tündérszépei hétfőn. Az izgatottság abszolút indokolt volt, hiszen eljött a mindent eldöntő nap a fináléval. Az ország legszebb lányai, megyéjük képviseletében már kora reggeltől készülődtek, szépültek, hogy délután a zsűri előtt a leheteő legragyogóbb formájukat mutathassák.

Az idén a Mediaworks képviseletében a zsűrielnök dr. Szabó László vezérigazgató, valamint Kass Róbert marketing vezető, Molnár Irina lapigazgató, mellettük Mocsai Zoltán a P Automobil Import Zrt. marketing vezetője, dr. Pölös Csaba, a Biola Biokozmetika Kft. tulajdonosa, és nem utolsó sorban Kocsis Korinna háziasszony-mentorunk, a 2016-os Miss Supranational Europe győztese döntött arról, hogy kik lesznek a győztesei a versenynek, míg olvasóink a közönségkedvencről szavaztak. A szépségeket pedig Harsányi Levente konferálta fel a döntő műsorvezetőjeként.

Nem hiányozhatott a döntőről az Európa legszebbjének választott Korinna két mentortársa, a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter sem, de az első sorban drukkolt Rippel Ferenc világbajnok artista és Katona Gitta 2014-es Miss Intercontinental Hungary. A koreográfiákat és a tökéletes mozdulatokat pedig, amiket a döntősök bemutattak, a 2015-ös Miss World Hungary Miss Sport-díjasa, Késmárki Enikő tanította be nekik. Szintén az első sorban ült Király Beáta fashion designer, akinek ragyogó bikinijeit és még ragyogóbb, arany-kékben káprázó estélyijeit viselték a lányok a fináléban.

Ezernél is több lányért, hölgyért izgultak az elmúlt hónapokban szeretteik, barátaik, rajongóik, hiszen azok, akik most a döntőben ragyogtak, megyei, regionális fordulókon keresztül jutottak el idáig. Végül, a zsűri döntése nyomán Tótpeti Lili, a 2020-as Tündérszépek győztese adta át a királynői koronát a győztes Szabó Orsolyának, Hajdú-Bihar megyéből. Két udvarhölgye a Somogy megyei Bíró Boglárka, valamint a Pest megyei Koncz Patrícia lett. A közönségdíjas a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Magyar Vivien lett.

Lili portálunknak elárulta: nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, mert mindenki nagyon gyönyörű volt. Őt is magával ragadták a nosztalgikus érzések, a győztesnek pedig azt kívánta, hogy raktározza el ezt az élményt, és érezze nagyon jól magát, hiszen a következő egy év róla fog szólni.

2021 Tündérszépe, aki egyébként épp most csinálja a jogosítványt, egy Peugeot 2008-as személyautót használhat egy évig a P Automobil Import Zrt. felajánlásból. Emellett az első három helyezett egy-egy iPhone 11-el is gazdagabb lett. Az összes döntős Biola szépségcsomagokkal, valamint vásárlási utalványokkal gazdagodott. Két döntőst pedig a kozmetikai cég fel fog kérni a következő kampányára.

Szabó Orsolya, amikor győzelméről, érzéseiről kérdeztük, megilletődötten mondta, hogy 22 gyönyörű lány volt a döntőben, királynői címét pedig talán belső értékeinek köszönheti. Az első udvarhölgy Boglárka mosolyogva mesélt arról, hogy nagyon izgult a döntő előtt, helyezését pedig szeretné kihasználni, és minél többet modellkedni. A második udvarhölgy Patrícia kiemelte, hogy mind a lányok, mind a segítők nagyon hamar befogadták, míg a közönségdíjas Vivien arról beszélt, hogy nagyon örül az eredményének és akár más szépségversenyeken is indulna.

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!