Hallgassa élőben!

Tündérszépek

Tündérszépek 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Tóth Alexandra
19, Csanádapáca

– Jelenleg a Békéscsabai Szakképzési Centru Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium rendészeti szakának végzős hallgatója vagyok. Időm nagy részét a barátommal és a barátaimmal töltöm – árulta el Tóth Alexandra, aki Orosházáról érkezett a fotózásra. – Kiskorom óta él bennem a gondolat, hogy egyszer megmérettessem magam egy komolyabb versenyen. A sok pozitív vélemény bátorított arra, hogy jelentkezzek a Tündérszépekre.

 

Alexandra 162 cm magas és a Bak jegyében született. Kedvenc étele a pizza, kedvenc itala pedig az ásványvíz. Általában Ava Max – Kings and Queens című számát hallgatja. Leginkább a Police To Be Sweet Girl EdP parfümöt használja.