Az SZK ezzel megerősítette a kirgiz állambiztonsági szolgálat korábbi bejelentését, miszerint a robbantás gyanúsítottja “valószínűleg” a 22 éves, orosz állampolgárságú Dzsalilov, aki a kirgizisztáni Os városában született, a radikális iszlamista hagyományairól ismert Fergana-völgyben, a helyi üzbég kisebbség tagjaként.

A legfontosabb bűnügyekben nyomozó orosz szövetségi hatóság szerint Dzsalilov, akinek “szétszakadt maradványait” a felrobbantott metrószerelvény harmadik vagonjában megtalálták, genetikai nyomot hagyott a második, fel nem robbant pokolgépet tartalmazó táskán is. Ezért az SZK közleménye szerint a genetikai bizonyítékok és a biztonsági videokamerák felvételei alapján “okkal feltételezhető, hogy a metrókocsiban elkövetett terrorcselekmény mögött ugyanaz az ember áll, aki a Ploscsagy Voszsztanyija állomáson hagyott egy robbanószerkezetet tartalmazó táskát”.

Bűnüldözési forrásokra hivatkozó sajtóértesülések szerint a merénylőnek szélsőséges iszlamista kapcsolatai lehettek. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, mint ahogy nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a robbantás ihletője az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet lehet, amely még nem követett el támadást jelentős orosz nagyváros ellen. Igaz, az IÁ 2015-ben a Sínai-félsziget fölött felrobbantott egy Szentpétervárra tartó orosz utasszállító gépet, 224 emberrel a fedélzetén.

A merénylet elkövetését eddig senki sem vállalta magára. Szerge Lavrov orosz külügyminiszter kedden cinikusnak és aljasnak nevezte azt az állítást, miszerint a szentpétervári metró elleni támadás bosszú volt Oroszország szíriai szerepvállalásáért.

A médiában megjelent tudósítások szerint a gyanúsított rokonai mecsetbe járó muszlimként ismerték Dzsalilovot, aki azonban nem volt fanatikus. Dzsalilov VKontakte-oldala (a VKontakte a Facebook orosz megfelelője) vahabita tanokhoz vezető linkeket tartalmaz, de dzsihadista utalások nincsenek rajta. Ismerősei szerint hat éve élt Szentpéterváron, szerette a küzdősportokat és a popzenét, valamint több útlevele is volt.

A hétfői metrórobbantás következtében 14 ember meghalt és további 49 megsebesült.

A Kommerszant című napilap online szerkesztősége úgy értesült, hogy Dzsalilovnak a robbanás után csak a feje maradt épen, az alapján azonosították. A tűzoltó készülékbe beépített, golyókkal-csavarokkal megrakott robbanószerkezetet a hátizsákjában viselte. Az első sajtójelentések ezzel szemben még arról szóltak, hogy a támadó a bombát tartalmazó táskát hátrahagyva elemenekült.

Az év eleji eseményen nem hirdettek győztest, a hangsúly azon volt, hogy mind a harcosok, mind a felkészítők reális képet kapjanak a sportolók állapotról, felkészültségéről a tavaszi versenyszezon előtt. Az ilyen jellegű megmérettetések átmenetet képeznek a megszokott, edzőtermi küzdelmek és az amatőr, illetve profi versenyeken való részvétel között. A küzdelmek itt tét nélkül zajlanak, azonban nézők előtt.

A kezdő gyermek versenyzőktől a rutinos újrakezdőkig mindenki megmutathatta magát a versenytársaknak és a szórakozni vágyó nézőknek, sportszerű küzdelmek keretében.

Nos, Kiss Károly, aki főként az MMA (kevert küzdősportok) küzdelmeit kísérte nyomon — de folyamatosan versenyez is —, elégedetten nyilatkozott a mintegy hat órán keresztül zajló küzdősport napról.

— Jól sikerült a nap, melyen mintegy hatvan versenyző mérettette meg magát. Több harcost is kiemelhetnék, számomra a csorvási Hári-testvérek, a 90 kilogrammos Hunor és a 74 kg-os Botond szereplése jelentett kellemes meglepetést, mindketten óriási fejlődésen mentek keresztül. Tetszett még a körösladányi az egyébként grapplingben jártas Vincze Krisztián jiu jitsu meccse is.

Niedermayer Zsolt, aki edzőként is tevékenykedik, a K-1-es párharcok résztvevőiről beszélt:
— Szabó Sándor békési tanítványai, így Kádas Gábor és Nógrádi Gábor, illetve Hricsovinyi Károly békéscsabai versenyzői, a már komoly karriert befutó Géczei Róbert és Papp József emelték a színvonalat. Sok klub küldött versenyzőt, így többek között a temesvári Somo Kick-boxing is, de érkeztek Mezőtúrról, Szegedről, Kétegyházáról és Gyuláról is fiatalok.

A versenyszezon most kezdődik el igazán: március 11-én Gyulán ismét megrendezik a Küzdelem Napját, 25-én egy kempo verseny következik Felcsúton, majd április végén Portugáliában tartják a kempo világbajnokságot, ahová Kristóf Bálint indulása valószínűsíthető.

Kiss Károly elmondta, hogy március 4. és április 1. között Hocz Csaba, Kristóf Bálint és ő maga is az American Top Teamhez készül Orlandóba, illetve Sarasotába, ahol a felkészülés mellett mérkőzéseket is vívnak.

Olyan hely, mely úgy marad meg egzotikus és titokzatos világnak a hozzám hasonló utazók számára, hogy közben nem zökkent ki teljesen a megszokott komfortzónából, a végeláthatatlan kulturális különbségek ellenére is azonnal otthon érzi magát náluk az európai ember. Eközben ráadásul élmények egész sora tárul elé pusztán az átlagos mindennapok megélésével is.

Az októberi Japán kellemes klímával fogadja a turistát – ezt rögtön megállapítottam, amint megérkeztem utazásom előző, nem kevésbé különleges állomásáról, Szöulból. Olvasóink talán emlékeznek, az újságírói ösztöndíjprogram révén megvalósult világjáró sorozatunk korábbi, indiai megállóját követte Dél-Korea fővárosa, mely remek átmenetet jelentett mind földrajzi, mind környezeti, mind társadalmi, mind pedig kulturális értelemben a kaotikus és ellentmondásokkal teli Delhi, illetve mostani, utolsó célpontom, az ezerszínű, mégis tökéletesen szervezett és átlátható Tokió között.


Dél-Korea és Japán közelségét – azon túl, hogy naponta több mint harminc repülőjárat teljesíti az alig kétórás utat – mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Szöul a japánok számára egyfajta hatalmas bevásárlóközpontként funkcionál. Mint a Távol-Keletet jól ismerő magyar kísérőimtől megtudtam, az igen drága Tokióból a fiatalabb korosztály tagjai rendszeresen „átjárnak” az ezer kilométerre található Koreába vásárolgatni.

Egészen más lépték – ez járt a fejemben napokig a megérkezésem után. Hazánkban, ahol a lakosság jelentős része – anyagi okok miatt, vagy mert egyszerűen így rögzült be történelmileg – nem hogy az országhatárt nem lépi át életében, de még a megye határain kívül is alig-alig teszi ki a lábát, szinte elképzelhetetlen az a fajta életstílus, életritmus, melyet a japánok diktálnak. A technikai fejlettségnek és a relatív lakossági jólétnek köszönhetően a sok száz, akár ezer kilométeres távú utazás nem valamiféle különleges esemény számukra, hanem mindennapi életük szerves része.

A tömegközlekedés – mint szinte minden az országban – tökéletesen szervezett. Erre persze szükségük is van, hiszen az ország 130 milliós lakosságát csak jól összehangolt, pontosan működő rendszerekkel lehet zökkenőmentesen mozgatni. (Mint arról korábbi cikkünkben írtunk, a Japánnal azonos népsűrűségű Indiában ennek hiánya állandósította a káoszt az utakon – a szerző.) Nem meglepő, Tokió az ország legnagyobb belföldi és nemzetközi vasúti, közúti és légi csomópontja. A városi tömegközlekedés nagyrészt a tiszta és hatékony, bár néha zsúfolt földalatti- és vasúthálózaton zajlik, melyet több társaság üzemeltet. A buszok, villamosok és mágnesvasutak csak másodlagos szerepet töltenek be a rendszerben. Érdekes jelenség, melyre kísérőim is felhívták a figyelmem, a metró- és vasútállomások nem csak a közlekedés, hanem a városi élet központjai is egyben.


A földrajzi korlátok okán és gazdasági megfontolásokból ugyanis szinte minden állomás egy-egy, az ég felé törő, több emeletes vagy éppen a föld alatt kilométernyi hosszan kígyózó pláza is egyben. Ezeket javarészt maga a vonalon illetékes vasúttársaság üzemelteti, ebből hatalmas bevételeik vannak, így a folyamatos fejlesztések, a legkorszerűbb technológiák alkalmazása ellenére is relatíve alacsonyan tudják tartani a jegyárakat. A tokiói metróhálózat hossza egyébként közel kétszáz kilométer, napi utasforgalma pedig mintegy hatmillió fő – ez a világ legforgalmasabb metrórendszere.

A földfelszínen hasonló szervezettség és persze hasonlóan nagy tömeg fogadja az európai utazót. Ez nem csupán a nyolc Budapestnyi lakosságra, hanem a különös városszerkezetre nézve különösen nagy dolog. Tokióban ugyanis – mint az egyik kísérőmtől megtudtam – egészen máshogy alakultak ki az utcák és a közterek, mint ahogyan azt itthon megszoktuk. Bár a hétköznapi élet legtöbb területén domináns szempont a tervezettség, az utcák esetében ez nem igaz. Nem az épületek elhelyezkedését igazítják, illetve igazították egykor az utak vonalvezetéséhez, hanem a beépítetlenül maradt területek alakultak át közterületekké, ennél fogva rengeteg a kacskaringós, keskeny utca és sikátor. A Minato városrészben található, a párizsi Eiffel-toronyra hajazó, ám annál 11 méterrel magasabb Tokió-torony közelében, az úgynevezett Minato városrészben különös élményben volt részem, mely remekül példázza a különleges városépítészeti hagyományokat. A modern irodaépületek egyikének dohányzóteraszáról a szomszédos sikátorra nyílik betekintés, e sikátor azonban nem kis lakásokat, üzleteket rejt, hanem a kerület temetőjét. Megtudtam, Tokió szűkösségére jellemzőek az efféle „kényszermegoldások”, a helyiek számára pedig teljesen elfogadott, hogy adott esetben egy-egy gyászszertartás például mások ablaka alatt zajlik.


Bár a japánok végtelenül kimért, udvarias és látszólag távolságtartó emberek, ez a fajta szoros együttélés nem csupán földrajzi értelemben igaz rájuk. Igen aktív közösségi életet élnek, délutánonként és hétvégén benépesülnek gyönyörű, szépen gondozott parkjaik, egymást érik a zenélő, táncoló vagy éppen sportoló baráti társaságok, a legkülönbözőbb korosztályokból.

A helyi kultúra és társasági élet fontos része a gasztronómia is, mellyel szemben – mint arra korábban már tettem utalást – azért voltak fenntartásaim. Ha a japán konyhára gondolunk, elsőként minden bizonnyal a szusi ugrik be – nem voltam ezzel másként én sem. Azt azonban ez idáig rosszul tettem, hogy e kifejezést a nyers hallal azonosítottam. A szusi ugyanis valójában a főtt, ecetes rizs, amit leggyakrabban hallal vagy más tengeri eredetű étellel tálalnak a közismert, tekercses formában.


Szigetország lévén a japán konyha meghatározó alapanyagai a szusin túl is a halak és a tengeri herkentyűk, melyek számomra, a brassói aprópecsenyén, sertéspörköltön, fasírton és rántott csirkén „gasztro-szocializálódott” alföldi srác számára bizony elég bizarr étkeknek számítanak. Tokió azonban nem hagyott éhezni. Nem csupán az európai gyomorral érkező, kulinárisan konzervatív látogatókra készültek fel a hotelek és nagyobb éttermek, de a japán gasztronómia maga is kínált számomra olyan különlegességeket, amelyeket nem hagyhattam ki. Marinírozott húsos grilltálak, mindenféle ízes zöldségkombinációkkal töltött tésztapárnácskák és tekercsek, gombaételek gazdag kínálata, változatos pékáruk és elképesztően színes, ízes desszertek százai garantálták, hogy nem maradok éhen. Persze a nyugati, különösen az amerikai hatás a gasztronómián is érezhető: a legnagyobb gyorsétterem- és kávézóláncok üzletei Tokióban is megtalálhatók, s a helyi igényekre szabott kínálatukkal – például az algás fekete burgerrel – lehetőséget teremtenek az efféle kalandozásra vágyó turistáknak. Magam is kipróbáltam, kedvenc élményem azonban nem ez, hanem az automata-étterem volt. A bejárat mellett, az utcán egy színes, villogó automata használatával rendelhet és fizethet is rögtön a vendég, az üzlethelyiségben pedig a blokkot maga elé téve szolgálja ki a pult túlsó oldalán ténykedő szakács és személyzete. Különleges élmény, furcsa hangulat, takarékos megoldás, melyet érdemes kipróbálni.


S ha már takarékosság: mint azt korábbi beszámolóinkban is tettük, ezúttal is ejtsünk néhány szót az anyagiakról! Tokió alapvetően drága hely, ha ott akar élni az ember. Ha azonban turistaként keresnénk fel a japán fővárost, kellemes meglepetésben lehet részünk. Ahogyan az a távoli úti célok esetében lenni szokott, az összköltség jelentős részét az oda- és visszajutás ára teszi ki. Nos, időben, nagyjából 8-10 hónapra előre foglalva a Budapest-Tokió-Budapest útvonalra akár már 150 ezer forintból is foglalhatunk repülőjegyet. Ez persze nem kevés, ha viszont azt nézzük, hogy néhány felkapott magyar wellnesz-hotelben ennyibe kerül egy hosszú hétvége, mindjárt nem tűnik olyan soknak az összeg egy, összességében közel 20 ezer kilométeres utazásért. Természetesen ehhez jön még a szállás költsége is, mely igényeinktől függően igen nagy skálán mozog. Japán a kompakt megoldások országa, hostelek, mini apartmanok, sőt kapszulahotelek tucatjai várják a vendégeket. Ilyen lehetőséget választva – és miért ne tennénk, hiszen a város és nem a szálloda miatt utazunk Tokióba – két fő számára éjszakánként akár már 10-12 ezer forintért is foglalhatunk a Booking.com-on, az Airbnb-n pedig már 9500 forintért is találni kiadó szobát. A minden metróvonalra érvényes napijegy 1500 forintba kerül, az éttermi árak pedig a nyugat-európai nagyvárosok éttermeinek szintjén mozognak. Az élelmiszerboltokban szinte minden kapható, ami az európai üzletekben, az árak nagyjából 15-20 százalékkal magasabbak, mint itthon.

Összességében elmondható, ha hajlandóak vagyunk lemondani a luxusszállásról, egy Tokióban eltöltött hét ma már teljesen reális alternatívája egy trendi, négycsillagos balatoni hotelben eltöltött nyaralásnak – persze Japánhoz jókora kalandvágy is szükségeltetik.


Esernyők, esernyők mindenhol
Az éghajlat Japánban nagyrészt mérsékelt, ám északról délre erősen változik. Az országot hat nagy éghajlati övezetre lehet osztani. Tokió a nedves szubtrópusi éghajlati övben fekszik, párás, meleg nyarak és enyhe telek jellemzik időjárását. A legmelegebb hónap az augusztus, ekkor az átlaghőmérséklet 27,5 Celsius-fok, január a leghidegebb, ekkor az átlaghőmérséklet 6 fok. A városban mért legalacsonyabb hőmérséklet -9,2 fok volt, a legmagasabb pedig 39,5 Celsius-fok. A hőmérséklet tehát általában igen kellemes, a turistáknak viszont számolniuk kell a gyakori esőkkel, mellyel a helyiek tökéletesen megtanultak együtt élni.


Japánra nagyon jellemző az esernyőkultusz, amihez kapcsolódóan több érdekességgel is találkoztam Tokióban. Az egyik az volt, hogy több üzlet helyez ki bejáratához szabadon elvihető esernyőket vásárlói számára. Ezeket a vevők szükség esetén egyszerűen csak felkapják, és így szárazon úszhatják meg az éppen aktuális záport. Sokan mégis inkább az elázást választják, hiszen az illem és erkölcs úgy kívánja, hogy a kölcsönesernyőt mihamarabb vissza kell vinni. Ha pedig valaki tudja, hogy nem lesz alkalma visszajuttatni azt, inkább vizes lesz, mintsem esernyőtolvaj.

A másik érdekesség, hogy bizonyos áruházak, éttermek, hotelek előterében számzáras esernyőtartót helyeztek ki. Persze elsősorban nem az automatákból vásárolható esernyők – mert hogy 200-300 yenért ilyet is kapni –, hanem a drágább, minőségi darabok számára.

Látnivalók
Tokióban szimplán sétálgatni, közlekedni, nézelődni is hatalmas élmény. Ha azonban szeretnénk bejárni a „kötelezőket”, nem árt tudni, hogy a városban számos ma is működő vagy múzeum jellegű szentély található. A közel ezernégyszáz éves Szenszodzsi buddhista templom Tokió legidősebb vallási kegyhelye, a sintoista szentélyek pedig – kis túlzással – egymást érik a metropoliszban.

A tucatnyi park és botanikus kert közül említést érdemel a különleges hangulatú, 54 hektáros Yoyogi park, melyet mindenképpen érdemes felkeresni. A cikkünkben említett Tokió-torony 333 m-es magasságával a világ legmagasabb acél tartószerkezete, és Japán legmagasabb mesterséges építménye, feltétlenül szánjunk rá egy délelőttöt.


S ha már mesterséges építmények: érdemes taxiba ülni és felkeresni az úgynevezett Tokyo Bay Aqua-Line-t, mely egy olyan híd a Tokiói-öbölben, amely egyszer csak a víz felszíne alá bukik, majd alagútként folytatódik. A híd és az alagút találkozásánál egy mesterséges szigetet építettek, ezen éttermeket, boltokat, egyéb szórakoztatóegységeket alakítottak ki az utazók számára.

A városba visszatérve – immár metróval – mindenképpen keressük fel a Shibuya kereszteződést is, mely a világ legforgalmasabb gyalogátkelője és megannyi tokiói témájú mozifilm ismert forgatási helyszíne is egyben.

Ösztöndíjjal

Három kontinenst érintő utazásom a világhírű magyar startupok, így a Prezi, a Ustream és az NNG által alapított és finanszírozott Bridge Budapest Egyesület újságíró-ösztöndíjprogramja és kiadónk, a Mediaworks együttműködésének eredményeként valósult meg. A sikercégek működésébe nyerhettem bepillantást, külföldi irodáikban dolgozó munkatársaikkal ismerkedhettem meg. A róluk szóló cikksorozat lapunkban is megjelent.



 
<!– Különleges élmények a japán metropoliszban – Tokió magyar szemmel Nem eszem meg a nyers halat; nem szeretem a tömeget; frusztrálnak a zsúfolt, túldíszített, élénk terek; teljesen közömbös számomra az anime; a távol-keleti küzdősportok pedig egyáltalán nem érdekelnek. Aki közhelyekben gondolkodik, talán az előbbiekkel le is rendezhetné Japánt, ennél fogva mondhatná, hogy ha így állok a szigetországhoz, lényegében semmi keresnivalóm ott, különösen nincs a 13 milliós Tokióban. A felkelő nap országa azonban sokkal többet jelent a felsoroltaknál. Szabó György Ösztöndíjjal Három kontinenst érintő utazásom a világhírű magyar startupok, így a Prezi, a Ustream és az NNG által alapított és finanszírozott Bridge Budapest Egyesület újságíró-ösztöndíjprogramja és kiadónk, a Mediaworks együttműködésének eredményeként valósult meg. A sikercégek működésébe nyerhettem bepillantást, külföldi irodáikban dolgozó munkatársaikkal ismerkedhettem meg. A róluk szóló cikksorozat lapunkban is megjelent. Korábbi cikkeink: – San Francisco magyar szemmel
– Delhi magyar szemmel
– Szöul magyar szemmel –>

Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet – így szól a jogszabály.

A Gyulai Törvényszéknél elmagyarázták: nem büntethető az, aki egy jogtalan támadást úgy hárít el, hogy ennek következtében a támadó megsérül. Azonban csak akkor jár el jogosan ilyen helyzetben a védekező fél, ha a cselekménye a jogtalan támadás elhárításához szükséges, illetve, ha a védekezés a támadás erejével és irányával arányban áll. Ha tehát valakinek nem az életére törnek, csak megveréssel fenyegetik, akkor nem arányos, ha a védekező végül megöli a támadót.

Képünk illusztráció

A jogszabály szerint úgy kell tekinteni a jogtalan támadást, mintha az a védekező életének kioltására irányult volna, ha azt egy személy ellen éjszaka, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el; ha a támadók a lakásba éjszaka, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan hatolnak be; ha a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen mennek be. Tehát jelentős különbség van abban a tekintetben, hogy valakit otthon, a közterületen, esetleg vendéglátóhelyen ér jogtalan támadás.

Nincs olyan bírósági precedens, amely minden egyes ügyre általánosságban alkalmazható lenne – folytatták a Gyulai Törvényszéken, hangsúlyozva, hogy mindig a konkrét ügyben fennálló körülményektől függ az, hogy megállapítható-e a jogos védelmi helyzet. A Kúria azonban a www.birosag.hu oldalon több eseti döntést is közzétett, amelyek segítenek a bírósági gyakorlat megismerésében.

A jogtalan támadás – például rendszeres lopások – elhárítása érdekében van lehetőség használni olyan eszközt, amely az élet kioltására nem alkalmas. Azzal azonban csak a jogtalan támadónak okozható a legenyhébb sérelem. Eleve nem lehet jogszerű védekezési mód az élet kioltására objektíve alkalmas védelmi eszköz, így a magasfeszültségű áram alá helyezett kerítés. A felhasznált eszköz arányossága és jogszerűsége mindig esetfüggő – ezt is kiemelték a Gyulai Törvényszéknél.

Hangsúlyozták azt is, hogy nem büntethető, aki a jogtalan támadás elhárításának szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl. A jogos védelmi helyzet viszont csak addig áll fenn, amíg a megtámadott alappal tarthat a támadás folytatásától, az ezt követő cselekmények viszont – amelyekkel sok esetben a támadót bántalmazzák vagy megölik – már a jogos védelem időbeli túllépésének minősülnek. Ilyenkor a védekező is felelősségre vonható.

Erre egy példa: a sértett egy szekercével a másodrendű vádlottal szemben állt, felé kaszáló mozdulattal csapott, és közben kijelentette: „Megdöglesz”. A csapkodás közben a szekerce elérte a másodrendű vádlott testét, felületes, karcolt sérülést okozva. Erre a másodrendű vádlott megijedt, és elkiabálta magát: „Belém vágta”.

Erre az elsőrendű vádlott, a másodrendű vádlott apja kiszaladt a lakásból, látta, hogy a sértett a kezében levő szekercével csapkod. Az elsőrendű vádlott megragadta a szekercét, azt kicsavarta a sértett kezéből, és annak nyelével többször a vele szemben álló sértett fejére ütött. A sértett elfordult tőle, és akkor az elsőrendű vádlott a neki háttal álló sértettet a szekerce fokával kétszer fejbe vágta. Az ütések következtében a sértett a földre esett, és a bántalmazások következtében meghalt.

Lelőtte a támadót – jogos volt a védekezés
Egy határozat szerint nem volt büntethető az a biztonsági őr, aki combon lőtte azt az ittas sértettet, aki a figyelmeztetés ellenére engedély nélkül tartott lőfegyverével, a testi épséget közvetlenül veszélyeztető módon agresszívan támadott. A biztonsági őr utána le is ütötte a sértettet, mivel a sértett a sérülés ellenére folytatta a támadást.

Ugyanez a határozat rögzítette, hogy nem büntethető az a biztonsági őr, aki a támadást magára vonva és a támadó elől hátrálva hasba lőtte azt az ittas és küzdősportokban jártas sértettet, aki a szórakozóhely személyzetét – a berendezést is törve-zúzva – bántalmazta, illetve az előle menekülőket megöléssel is fenyegette. A sértett a sérülés ellenére folytatta a támadást, amit a biztonsági őr egy halálos kimenetelű fejlövéssel hárított el.

Egy másik határozat értelmében folyamatos jogtalan támadás esetén a védekezés folyamatossága nem jelenti azt, hogy a védekező a kölcsönösségre tekintettel szintén a jogtalanság talajára került volna. A konkrét eset: a vádlottat támadás érte a kocsmában, amely alapján végül kölcsönös verekedés alakult ki. A bíróság azonban – mivel őt érte jogtalan támadás – a kölcsönös bántalmazás miatt az eredetileg védekezésre kényszerülő vádlottat nem ítélte el.

Egy harmadik elvi határozat szerint jogos védelem miatt nem büntethető az, aki a számbeli fölényben levő támadók ellen úgy védekezik, hogy súlyos, illetve maradandó fogyatékosságot okozó testi sértést követ el. A konkrét eset: két ember támadt a vádlottra, és még további kettő közeledett fenyegetőleg felé. Ezért arányos és szükséges volt a vádlott részéről az, hogy a támadóit ököllel megütötte és az árokba lökte. A támadók súlyos sérüléseket szenvedtek.

Nem lehetett jogos védelmi helyzetre hivatkozni
Nem állapítható meg jogos védelem annak a javára, aki erőfölényben van és aki a támadással fenyegető sértettet annak lefegyverzése, ártalmatlanná tétele után is kitartóan bántalmazza, és a sértett ennek következtében meghal – szól egy határozat.

A konkrét ügy szerint a terhelt arra ébredt, hogy a sértett egy kisbaltával a mázsaház ablakát bezúzta. Ezért felugrott, kifutott az épület elé, miközben szidalmazta a sértettet, aki vele szemben állt a baltát felemelve. Ekkor a terhelt a baltát kicsavarta a sértett kezéből, és azt elhajította. Ezután pedig a sértett fejét ököllel többször megütötte. Később a földre kerültek. A terhelt rátérdelt a sértett mellkasára, és ököllel tovább ütlegelte, majd megragadta a sértett ruházatát, és azt úgy fel és le rángatta, hogy azzal a sértett fejét legalább kétszer vagy háromszor a betonozott talajhoz csapta. A terhelt addig bántalmazta a sértettet, amíg a sértett életjelet mutatott.

Ezután a vádlott a sértett fiának szólt, hogy segítsen a sértettet a nagyjából 25-30 méterre lévő épületbe, a lakhelyére bevinni, de ő ittasságánál fogva nem reagált a kérésre. Ezután a terhelt a sértettet az udvaron magára hagyta, és visszament aludni. A sértettre a szintén hajléktalan fia talált rá, ő szólt a mentőknek. A sértettet kórházba szállították, de a szakszerű orvosi kezelés ellenére meghalt.

Egy másik határozat szerint nem áll fenn jogos védelmi helyzet, ha a sértett fenyegető kijelentése nem azonnali – közvetlen –, hanem egy esetleges és későbbi bántalmazást helyez kilátásba.

A konkrét esetben ez történt: az elvált nőt az exe az együttélés megszűnése után rendszeresen zaklatta, a férfi a szerelmével üldözte az őt elutasító nőt. Többször is tettlegességre került sor.

Egyszer a vádlott összetalálkozott az italozó és már ittas sértettel. A nő távozásra szólította fel a férfit, aki azonban rátámadt, és – hangoztatva, hogy magáévá teszi – többször arcon ütötte. A vádlott a dulakodás közben megharapta a sértett egyik ujját. Erre a férfi felhagyott a támadással, és leült a heverőre.

Az indulatos állapotban levő vádlott ekkor kiszaladt a konyhába, felkapott egy nagyméretű konyhakést. Visszament a szobába, és az ültéből felemelkedő sértettet nagy erővel mellbe szúrta. A kés áthatolt a szívkamrán, és a férfi a helyszínen meghalt. Mivel a férfi már felhagyott a nő bántalmazásával és nem jelentett számára közvetlen veszélyt, a vádlott egyértelműen túllépte időben a jogos védelmi helyzet kereteit, amikor a konyhából behozott késsel leszúrta a sértettet.

Olvasóink kérték
A jogos védelemről szóló írásunk azért született meg, mert olvasóink kérték, hogy foglalkozzunk a témával. Az olvasói igények jelzésére lehetőséget ad a Beol.hu portálon elérhető Hearken-modul. A befutott témákat megszavaztatjuk olvasóinkkal: a közbiztonsággal kapcsolatos témában a legtöbb voks arra jött, hogy írjunk a jogos védelemről, hogy mi számít annak és milyen eszközt lehet használni, ha valakit megtámadnak. Továbbra is várjuk kérdéseiket, javaslataikat.

Sorozatunk mai részében a küzdősportokat tekintjük át. 1912 és 2008 között 11 olimpián összesen 15 birkózónk, ökölvívónk és judósunk indult. Lássuk előbb a birkózókat! Az egyik legelső olimpiai résztvevőnk volt a Békéscsabán született Szoszky András, aki 1912-ben, Stockholmban nevezett a kötöttfogású birkózók versenyébe, s végül a 24. helyen végzett. Legközelebb 40 évvel később volt megyei kötődésű birkózónk olimpián: Hoffmann Géza Helsinkiben lépett szőnyegre, s helyezetlen lett. A gyulai családból származó, gyermekkorában kis ideig a fürdővárosban is lakó sportember később több olimpiai érmes (Klinga, Bárdosi, sőt a bajnok Majoros) edzője is volt.

Három olimpián indult a Békésen született Bajkó Károly, aki Tokióban (1964) szabadfogásban a 11., Mexikóvárosban (1968) kötöttfogásban a 3., szabadfogásban a 10., Münchenben (1972) szabadfogásban a 3. helyen végzett. Azaz azt a bravúrt hajtotta végre, hogy mind a két fogásnemben olimpiai érmet tudott nyerni!

Nagybánhegyesen születtek, de már egészen kicsi korukban elkerültek a Dunántúlra a Toma testvérek. Mindketten tagjai voltak a montreali (1976) válogatottnak. Toma Ferenc kötöttfogásban a 13., Mihály pedig szabadfogásban és kötöttfogásban is a 15. helyen zárt. Az utóbbi ott volt Moszkvában (1980) is, s a kötöttfogásúak mezőnyében a 6. helyet szerezte meg.

Egyre szorosabban kötődik Békés megyéhez Növényi Norbert, a moszkvai olimpián aranyérmet nyert birkózó. A népszerű Norbi, a pusztaottlakai bejegyzésű Dél-békési Mentőcsoport aktív tagja, mi több, szóvivője. Növényi Barcelonában (1992) újra megpróbálkozott a jó eredménnyel, 7. helyezettként végzett.

Az eddigi utolsó birkózó résztvevőnk Kiss Gergely, az Orosházán született, s a város színeiben versenyző kiválóság, aki Pekingben (2008) a 8. helyezést szerezte meg.

Két ökölvívónkat tartjuk nyilván. A Mezőhegyesen világra jött Bene Gusztáv Londonban (1948) lépett a szorítóba, s szenvedett vereséget az első fordulóban a későbbi győztestől. Gedó György számára az első olimpiáján (Mexikóváros, 1968) szintén csak egy meccs jutott (sérülés miatt leléptették), ám négy évvel később, Münchenben, olimpiai bajnoki címet nyert! A Békéscsabán nevelkedett ökölvívó nem hiányzott azután a soron következő két „M-es” olimpiáról sem: Montrealban és Moszkvában egyaránt az 5. helyen végzett.

Egészen népes a judósaink „mezőnye”. Elsőként Petrovszki Mihály nevét illik megemlíteni, hiszen ő volt az első olyan sportoló, aki Békés megyei egyesület versenyzőjeként kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. A békéscsabai születésű, s a Honvéd Szalvai SE-ben sportoló cselgáncsos Münchenben (1972) két kategóriában is indult, de végül mind nehézsúlyban, mind abszolút kategóriában helyezetlen lett. 1976-ban, Montrealban ugyancsak csapattag volt, akkor 10. helyezettként rögzítették.

Münchenben különben az öt (természetesen különböző súlycsoportban nevezett) magyar indulóból nem kevesebb, mint négynek volt Békés megyei kötődése!Petrovszkiról már volt szó. Rajta kívül a Battonyán született Ipacs László (13. hely), a Nagyszénáson született Varga Imre (helyezetlen), valamint a 90-es években, esztendőkön át egy Gerendás melletti tanyán élő Szabó Ferenc (7. hely) is tatamira lépett. Ipacs és Varga azután ott volt Montrealban is. Az előbbi a 18., az utóbbi a 11. helyen végzett. Sőt Varga a moszkvai csapatból is kihagyhatatlan volt, ahol azután a 8. helyezést szerezte meg.

A szovjet (akkor még volt ilyen) fővárosban, 1980-ban, már minden idők legeredményesebb Békés megyei judósa is ott volt. A Gyulán született, gyermekéveit Füzesgyarmaton, majd Békéscsabán töltő, s azóta is a megyeszékhelyen lakó Gyáni János még utánpótláskorúként indult, s a 17. lett. Élete formájában, a Los Angeles-i olimpián nem indulhatott (mint ahogy egyetlen magyar sem), ám Szöulban (1988) ismételten a csapat tagja lehetett. Az olimpia fantasztikusan indult az ekkor (ismét) a csabai Honvéd Szalvaiban sportoló Gyáninak, de a legjobb 4 közé jutásért vívott meccsen, egy erősen vitatható bírói döntésnek köszönhetően végül vereséget szenvedett, s 7. lett. A szöuli együttes tagja volt a Nagyszénáson született, de egykor ugyancsak a Szalvaiban pallérozódó Varga István is, aki a 12. helyen végzett.
Varga István különben a három olimpián is indult, ugyancsak szénási Varga Imre unokaöccse.

A cikk terjedelmi okokból csak neveket és helyezéseket rögzít. Pedig a szereplőkről ezernyi jó történet létezik. Tudta-e például, hogy Szoszky előbb volt világ- és Európa-bajnok, mint Ob-győztes? Hogy Bene Gusztáv Ausztráliában halt meg? Hogy Gedó György életét a müncheni olimpián egy forró tea mentette meg? Hogy Petrovszki Mihály és Varga Imre az 1977-es országos bajnokság nehézsúlyú döntőjében úgy összeverekedett, hogy mindkettejüket leléptették, s abban évben nem hirdettek magyar bajnokot? Hogy Varga István a judózás előtt az Előrében futballozott? Hogy Szabó Ferenc lányát, Franciskát, Gyáni János készítette fel a riói kvalifikációs versenyekre, ám a sok sérülés miatt végül nem sikerült a részvétel kiharcolása?

Egyszer talán majd mesélek minderről — és sok minden másról is…

Súlyos egyéniségek
Bár nem a küzdősportok közé soroljuk, éppúgy súlycsoportokban mérik össze erejüket, tudásukat a súlyemelők is, mint a cikkben felsoroltak. Meg hát nem is lett volna szabad kihagyni őket, hiszen két kiváló sportemberről van szó. A gádorosi születésű egykori orosházi diák, Szalai György 1980-ban, Moszkvában indult, s végzett a dobogó harmadik fokán. Bökfi János nyolc évvel később, Szöulban veselkedett neki, s lett 4. helyezett. A Füzesgyarmaton született, de a Békéscsabai Előrében sportolt Bökfi azután két további olimpiára is kijuthatott. 2004-ben (Athénban) szövetségi edzőként, 2012-ben (Londonban) pedig szövetségi kapitányként volt a magyar csapat tagja.

A sorozat korábbi részei:

– Százon Túliak Társasága – olimpiatörténelem, I. rész
– Lobogók és dobogók – olimpiatörténelem, II. rész
– Sorsfordító soron kívüli olimpia – olimpiatörténelem, III. rész
– Akikért a Himnusz szólt – olimpiatörténelem, IV. rész

V. rész: Játék!

– Halottnak hitték, halhatatlan lett – olimpiatörténelem, VI. rész
– Viharsarki elsők és „legek” – olimpiatörténelem, VII. rész
– Előre megírta győzelmi beszédét – olimpiatörténelem, VIII. rész
– A világ legnagyobb kapusa – olimpiatörténelem, IX. rész

X. rész: Játék!

– Medencék, gólok, rokonok – olimpiatörténelem, XI. rész
– Királyi Palota(i) – olimpiatörténelem, XII. rész
– Tél, Tuss, triatlon – olimpiatörténelem, XIII. rész
– Balczó, az öttusakirály – olimpiatörténelem, XIV. rész

XV. rész: Játék!

– Van itt érem, kérem! – olimpiatörténelem XVI. rész
– Dinamit az ökölben – olimpiatörténelem, XVII. rész
– A lovakat megülik, ugye? – olimpiatörténelem, XVIII. rész
– A szegedi Csikó – olimpiatörténelem XIX. rész

XX. rész: Játék!

– A királynő hódolói – olimpiatörténelem XXI. rész
– Dámák, királyok, tornÁSZOK – olimpiatörténelem XXII. rész
– Úszópápa mindörökké – olimpiatörténelem, XXIII. rész
– Az amerikai úszópápa – olimpiatörténelem XXIV. rész

XXV. rész: Játék!

– Egri hős védő – olimpiatörténelem, XXVI. rész
– A labda bűvöletében – olimpiatörténelem, XXVII. rész

<!– Miénk itt a (küzdő)tér – olimpiatörténelem XXVIII. rész A legutóbbi, 2012-es londoni olimpia volt a 30. az ötkarikás játékok sorában. Stílszerűen 30 részes olimpiatörténeti sorozatot indítottunk lapunkban, mely Békés megye legsikeresebb sportembereinek állít emléket, legemlékezetesebb pillanatait idézi fel. Minden 4. rész után egy játék következik, a kérdésekre a megjelent írásokban találnak feleleteket. A játék során értékes díjak nyerhetők. A végső győztesek ismert sportolók, olimpiai bajnokok aláírásával ékesített relikviákkal gazdagodhatnak. Szigeti Csaba A sorozat korábbi részei: – Százon Túliak Társasága – olimpiatörténelem, I. rész
– Lobogók és dobogók – olimpiatörténelem, II. rész
– Sorsfordító soron kívüli olimpia – olimpiatörténelem, III. rész
– Akikért a Himnusz szólt – olimpiatörténelem, IV. rész

V. rész: Játék!

– Halottnak hitték, halhatatlan lett – olimpiatörténelem, VI. rész
– Viharsarki elsők és „legek” – olimpiatörténelem, VII. rész
– Előre megírta győzelmi beszédét – olimpiatörténelem, VIII. rész
– A világ legnagyobb kapusa – olimpiatörténelem, IX. rész

X. rész: Játék!

– Medencék, gólok, rokonok – olimpiatörténelem, XI. rész
– Királyi Palota(i) – olimpiatörténelem, XII. rész
– Tél, Tuss, triatlon – olimpiatörténelem, XIII. rész
– Balczó, az öttusakirály – olimpiatörténelem, XIV. rész

XV. rész: Játék!

– Van itt érem, kérem! – olimpiatörténelem XVI. rész
– Dinamit az ökölben – olimpiatörténelem, XVII. rész
– A lovakat megülik, ugye? – olimpiatörténelem, XVIII. rész
– A szegedi Csikó – olimpiatörténelem XIX. rész

XX. rész: Játék!

– A királynő hódolói – olimpiatörténelem XXI. rész
– Dámák, királyok, tornÁSZOK – olimpiatörténelem XXII. rész
– Úszópápa mindörökké – olimpiatörténelem, XXIII. rész
– Az amerikai úszópápa – olimpiatörténelem XXIV. rész

XXV. rész: Játék!

– Egri hős védő – olimpiatörténelem, XXVI. rész
– A labda bűvöletében – olimpiatörténelem, XXVII. rész –>