hamarosan szülinap

2017.11.16. 08:15

Koós János: Ha a humor meghal, én is

November 20-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Koós János. A sztár a világ egyik legszerencsésebb fickójának tartja magát, hogy Dékány Sarolta a felesége lett. Az énekes nem érzi a korát, de jövőre kevesebbet vállal.

Az énekesnek már a születési körülményei is tartogattak meglepetéseket, ugyanis mint kiderült, Koós fiatalabb a hivatalos életkoránál. A közjegyző, aki együtt örvendezett az énekes édesapjával, megfelezett egy palack pálinkát a boldog szülővel, így egy enyhén kapatos állapotban november 21-ét írt a születési anyakönyvi kivonatba. Azóta sem javította ki senki – írta a lokal.hu.

Koós 1957-ben került fel Pestre, ahol Zeneakadémián megkezdhette tanulmányait. Első táncdalénekesi felkérését 1960-ban kapta, azonban a plakáton valaki más neve szerepelt. Később kiderült, azért keresztelték át a szervezők, mert szerintük Kuksa néven nem lehet valaki táncdalénekes. A sztár neve ugyanis eredetileg Kuksa János volt.

„Két évvel később megbeszéltem az édesapámmal, és hivatalosan is megváltoztattam a nevem.”

Koós kétségtelenül a hatvanas évek legnagyobb és legsármosabb sztárja volt. A nők világszerte bomlottak érte, a Szovjetunióban abban az időben olyan kaliberű sztárnak számított, mint Elvis Presley. Rövid első házassága után 1971-ben kötötte össze az életét Dékány Saroltával, akitől két gyermeke született, Koós Réka színésznő és Gergő.

Felesége miatt komolyodott meg, szavai szerint

„ csak miután megismertem őt lettem kész a családalapításra. Fantasztikusan tartja kézben az életünket, és csodálatos anya. Sokszor olyan, mintha az én eszem is lenne”.

Koós János a jól működő házasságának a titkát is elárulta:

„Amikor összeházasodtunk és kijöttünk a házasságkötő teremből, azt mondtam Sacinak: Bármit kérhetsz tőlem, kivéve azt, hogy ne menjek ki egy Fradi-meccsre. Soha nem is mondta, ezért is működünk mi olyan jól”.

A sztár a közelmúltban vesztette el egyik legjobb barátját, Aradszky Lászlót, akitől könnyek között búcsúzott el pár héttel ezelőtt a Szent István-bazilikában. Azonban ő nem foglalkozik az elmúlás gondolatával, mivel úgy érzi, ez még nem időszerű.

„Azt szoktam mondani, hogy ha a humor meghalt, akkor öt perc múlva én is.”

Úgy érzi még friss és munkára kész, de jövőre kevesebbet szeretne vállalni, mert több időt akar tölteni a balatoni vitorlásán. Hogy az idő mégiscsak telik, arra az év eleji sérülése figyelmeztette, akkor ugyanis eltörött a válla. Bár volt ennél súlyosabb sérülése is korábban, érzi, hogy most már lassabban gyógyul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!