egyharmad zene

2018.01.13. 12:15

Friderikusz a Music FM-en indít műsort

“Friderikusz, VASÁRNAP” címmel január 21-én délelőtt hallható a fiatal felnőttek legnépszerűbb rádiójában a Pulitzer-emlékdíjas és Prima Primissima-díjas újságíró új műsora.

Az ismert médiaszemélyiség nem először tűnik fel majd a népszerű rádiócsatornánál: 2016 augusztusától 2017 februárjáig már alkalmilag előfordult a rádió reggeli műsorában, az Önindító-ban, Bochkor Gábor és István Dániel mellett.

“Jobb a műsor ezzel a trióval, lesz folytatás?” – ilyesmiket írtak sokan akkor a rádió közösségi oldalán. Folytatás ezek szerint lesz, de nem Bochkorékkal együtt, hanem vasárnap délelőttönként egy önálló, háromórás műsorban. Friderikusz Sándor elmondta:

“A Friderikusz, VASÁRNAP – lévén, hogy a Music FM-en hallható – egyharmad részben zene lesz, kétharmad része viszont próza”.

Az első órában mindig bemutat egy kevéssé ismert, de életművével figyelemre méltó személyiséget, akivel megbeszélik az adott hét tetszőlegesen kiválogatott híreit is. A műsor második órájában lesz egy „életmese”, azaz egy olyan ember története, amely hordoz valami szívmelengetőt, akár példaértékűt. Az utolsó óra első felében pedig a hallgatóké lesz a főszerep: bármilyen problémájukkal telefonálhatnak, és arra Friderikusz igyekszik válaszolni – a legjobb tudása szerint.

„A műsor utolsó egységében „kíméletlen” kritikát mondok mindazokról az eseményekről, jelenségekről (tévéműsorokról, filmekről, színházi előadásokról, kiállításokról, hangversenyekről, stb.), amiket az adott héten láttam, hallottam”

– ismertette az újságíró, riporter, televíziós és rádiós műsorvezető-szerkesztő. A műsor 9 órakor kezdődik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!