Sztárvilág

2009.10.23. 07:00

Pogány Judit: Rejtőzködő ember vagyok

A tavaly Kossuth-díjjal kitüntetett Pogány Judit játssza a Macskajáték Orbánnéját az Örkény Színházban. A művésznő azt mondja: az Örkényben újra otthonra lelt.

Kiskegyed Online

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Pogány Judit boldog, hogy újra együtt játszhat a régi barátokkal.
[/caption]– Azt szokták mondani, hogy Orbánné jutalomjáték minden színésznőnek. Ön szerint is az?
– Igen. Bár nekem nagyon szerencsés volt a pályám. Kaposvárott csodálatos szerepek sorát játszhattam el, ezek mindegyike felfogható egy-egy jutalomjátéknak. Sajnos nagyon kevés főszerep kínálkozik az idős színésznőknek, míg a férfiak dúskálhatnak köztük. Például a Shakespeare-darabokban a férfiaknak sok-sok fontos szerep jut, míg a nőknek általában egy, a fiatal lányé. Az idősebbeknek pedig marad a dajka vagy a királyné, akik csak epizódszereplők. Viszont Orbánné igazi főszerep: érzékeny, sokszínű, szélsőséges. A darab rendezője, Mácsai Pál azt mondta, azért rendezi meg harmadszor is a Macskajátékot, mert évek óta szeretett volna nekem egy olyan szerepet, amiben „nagyot dobhatok” – ezt így mondják színházi berkekben. Ráadásul ez egy új Macskajáték, hiszen Gáspár Ildikó, a dramaturg új, csodálatos adaptációt készített az eddig játszott darabból és a kisregényből.

– Az ön lelki alkatához melyik szereplő áll közelebb: Orbánné vagy Giza?
– A kettőből vagyok összegyúrva. Civilben én rejtőzködő, zavarban lévő ember vagyok, ami inkább a Gizára hasonlít, a szélsőséges érzelmi életem pedig inkább az Orbánnééhez hasonlít. Viszont nem tudok olyan nyersen és nyíltan élni, mint ő. Ő mer rizikózni és bűnöket is elkövetni. Az egyik levélben Giza megvallja, hogy mindig maga fölött állónak érezte a húgát, és csodálta a bátorságát.

– A darabot már Gyulán is játszották. Változott azóta az előadás?
– Még feszesebb, mélyebb lett. Gyulán egyébként a közönség is belehalt egy picit az előadásba, mert az eső elől egy művelődési házba vitték a darabot, ahol nagyon meleg volt. Igaz, a főpróba is borzasztó volt: a tó túloldalán épp a Queen-emlékkoncertet próbálták, így a szavunkat sem hallottuk. Végül az igazi ünnep Esztergomban érte utol a darabot: értő és érzékeny közönségünk volt, percekig tartó vastapsot kaptunk.

– És a szerep is alakul?
– A szerepek folyton változnak, minden előadással egyre mélyülnek. Ott van például életem egyik legkedvesebb munkája, az Ascher Tamás rendezte Elnöknők a Kamrában. Tizennégy éve játsszuk, kétszáznál is több előadásnál tartunk, de mindig új színeket fedezünk fel benne. Egyébként nemsokára kezdődnek a felújító próbák, és már most arra gyúrunk, hogy ne röhögjük szét őket.

– Végleg levált az Örkény Színház a Madáchról. Könnyebb lesz az önök dolga is?
– Biztosan. Így számos kérdésben önállóan dönthet a színház, arról nem is beszélve, hogy remélhetőleg a teátrum finanszírozása is kiegyensúlyozottabb lesz. Az Örkény volt ugyanis a legkisebb támogatású prózai színház Magyarországon, és most, hogy leválunk, talán az egy főre jutó támogatás is eléri azt a szintet, amiből a többi prózai színház gazdálkodik.

– Sok darabban szerepel, jobbnál jobb szerepeket kap. Otthonra lelt ezek szerint az Örkényben?
– Már öt éve társulati tag vagyok, és nagy-nagy szerencsének érzem, hogy öregkoromra egy olyan társaság tagja lehetek, amelyben nincs feszültség és féltékenykedés, amelyben, ha éppen nem kapok szerepet, akkor is örömmel ülök be a próbákra, mert olyan jó nézni a többieket munka közben. Arról nem is beszélve, hogy kikkel játszhatok együtt! Amikor 1994-ban otthagytam a Kaposvárt, úgy éreztem, soha többet nem dolgozhatok az általam legjobban szeretett rendezőkkel, színészekkel. Nem akartam sehova sem tartozni, akkora seb volt a szakítás. És aztán jött Ascher Tamás felkérése az Elnöknőkre, amellyel megtört a jég. Öt évvel ezelőtt, amikor Mácsai Pál meghívott Ionescu Különórájára, jelezte, hogyha lesz státusa a színháznál, leszerződtet. Rögtön igent mondtam. Emlékszem, amikor megnéztem az Azt meséld el, Pista! című előadását, katartikus és fuldokló bőgés jött rám, és azt éreztem ezzel az emberrel együtt tudok gondolkodni.

– Együtt játszik Molnár Piroskával, akivel annak idején közös öltözőjük volt.
– Hát igen, Mácsai Pali még ezt is összehozta. Pedig már azt hittem, soha többet nem játszhatunk együtt. Boldog vagyok amiatt is, hogy újra Csomós Marival léphetek fel, akivel a Nemzetiben játszottam utoljára. De említhettem volna Kerekes Évát is, Végvári Tamást, Békés Italát, Szandtner Annát vagy Polgár Csabát is, akikkel hatalmas élmény együtt szerepelni. Ráadásul Csabával nagyon nehéz együtt játszani, mert állandóan megnevettet. De ha már itt tartunk, hadd emeljem ki a díszlet- és jelmeztervezőt, Izsák Lilit. Tudja, nekem nem könnyű olyan jelmezt készíteni, ami jól áll, amiben otthonosan érzem magam. Neki sikerült.

Mézes Gergely (Vasárnap Reggel)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!