JEGYZET

2018.10.13. 06:30

Maflás Rómában

Buzgó József

Két szov…, bocsánat, orosz előember – Alekszandr Kokorin és Pavel Mamajev –, foglalkozására nézve korábban sokra hivatott, tehetséggel bőven megáldott labdarúgó, igen erős alkoholos befolyásoltság, illetve más tudatmódosító szer hatása alatt agyba-főbe (orrtörés, agyrázkódás, fogkiverés) vert két jámbor embert, s közben „játszásiból” ripityára törték egy elegáns moszkvai kávézó berendezését.

Várhatóan több évre tömlöcbe vetik majd őket, az pedig szinte természetes, hogy profi karrierjüknek ezennel vége, labdába legközelebb majd kiszabadulásuk után rúghatnak…

Egy másik jómadár, az FC Barcelona szerződtetett játékosa, a török Arda Turan, aki jelenleg kölcsönben az Istanbul Basaksehir együttesét erősíti, a hírek szerint a zöld gyep helyett szintén az ökölvívásban „jeleskedett”, egy hatalmas jobbegyenessel betörte a helyi popdalnok, Berkay orrát, amiért a másik híresség nem nézte jó szemmel, hogy a középpályás „dürrögött” a feltűnően csinos feleségének. Turan efendi egyébként éppen tízmeccses eltiltását tölti, amiért az egyik bajnoki meccsén hanyatt lökte a taccsbírót…

A nyolcvanas évek közepén közel egy hónapon át Rómában, az olasz fővárosban edzőtáboroztunk az öttusa-válogatottal. Az olasz sportolók egyik római központjában, Acqua Acetosában vertünk tanyát, ott edzettünk kőkeményen, pihenésre, a szabadidő hasznos eltöltésére nem sok időnk maradt, de azért nagy ritkán bejutottunk az Örök Városba.

Az egyik ilyen alkalommal – szó szerint – körberohantuk az összes híres látnivalót, eljutottunk a Vatikánba, a Szent Péter-bazilikába, az Angyalvárba, a Colosseumba, a Spanyol lépcsőhöz, a Trevi-kúthoz, a Forum Romanumhoz, aztán pedig a Piazza del Popolónál találkoztunk, onnan indultunk a bő negyedórányira lévő szálláshelyünkre, mégpedig helyiérdekű vasúttal. Amikor beszálltunk a kupéba, már javában ott randalírozott egy zavart fazon, belekötött mindenkibe, különösen a hölgyeket vegzálta.

Egy ideig tűrtük, aztán elegünk lett a terrorizálásából, rászóltunk, hogy fejezze be, mert nagy baj lesz, miközben erős testalkatú, szép szál székesfehérvári sporttársunkra, a későbbi egyéni Európa-bajnokra, Demeter Józsira mutattunk jelentőségteljesen. Az olasz csak mosolygott, feszegette a bicepszét, ütéseket imitált, egészen addig, amíg Demeter Józsi a tettek mezejére nem lépett. Adott egy akkora maflást az izmozónak, hogy az nyomban mély álomba szenderült…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!