Kis nagyhatalom

A labdarúgó-világbajnoki döntőről bizonyára könyveket írnak majd, e páratlan, tündökletes mérkőzés megénekléséhez egy széljegyzet kevés. Az eddigi vb-aranyérmesek hozzánk képest – a legutóbb 1950-ben, az „ősidőkben” első Uruguay kivételével – egyébként is egészen más léptéket képviselnek, és nem csak a futballban; a kontinensnyi méretű, 200 milliós népességű Brazília, a hazánknál harmincszor nagyobb Argen­tína, valamint Európa vezető államai, Anglia, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország. Amióta vezető iparággá vált a foci, azóta a nagyokkal aligha versenyezhetünk.

Csakhogy itt vannak ezek a horvátok. Alig több mint fél magyarországnyi területükkel, mindössze négymillió lakosukkal, és a szombati, Marokkó feletti 2-1-es győzelmüknek köszönhetően a vb-bronzukkal. Ami ráadásul a legnépszerűbb sportág legrangosabb tornájáról a harmadik érmük, az 1998-as harmadik helyezés és a négy évvel ezelőtti ezüst után. Nehéz vitatkozni csapatkapitányuk és bálványuk, Luka Modric lelkendező szavaival:

Vajon mit tud a délnyugati szomszéd, amit mi nem tudunk? Sőt, a jelek szerint szinte senki más nem tud. És nem csak a futballban, hiszen férfi kosár- és kézilabdában is előttünk jár, a világ élvonalához tartozik, vízipólóban pedig a szeptemberi, spliti Eb-döntőben épp a mi válogatottunkat verte a csapata. E tények alapján rendkívüli népnek kellene lennie, de mi, akik a legtöbbet náluk vendégeskedünk, nyaralunk, étteremben, vezetés közben, az autópályán vagy a strandon találkozva nem találunk semmi különöset bennük. Olyanok, mint mi. Érthető, hiszen nem is egymás mellett, nagyjából ugyanazoknak a hatásoknak kitéve éltük a történelmünket, hanem együtt: több mint nyolcszáz éven át, 1091 és 1918 között perszonálunióban, azaz a magyar király volt a horvát király, a magyar címer a horvát címer.

Akkor mi a titkuk? Feltehetjük a szokásos kérdést, de a válasz jól látható: a sportpályán átszellemülnek, átlényegülnek. Vagy miként szövetségi kapitányuk, Zlatko Dalic mondta a brazilok negyeddöntőbeli kiejtése után: „Büszkeség, bátorság, hit, hazaszeretet, ez mind együtt mindig horvát sikert hoz”. Figyelem tehát: büszkeség, bátorság, hit, hazaszeretet. Csupa elsajátítható, tanulható erény.

Nem kell egyikhez sem horvátnak lenni – lehet akár magyarnak is.