A katari pénz szaga

Fábik Tibor

A Bayern München múlt heti közgyűlésén Herbert Hainer elnök köszöntőbeszédében a mintegy 1700 küldött előtt kiemelte, hogy a klub tagsága egy családot alkot. Mint tudjuk, a legjobb családban is előfordulnak a veszekedések, és erre most jó példát láttunk, az Audi Dome-ban éppen csak a tányérok nem repkedtek. Pedig akár ez egy ünnepi közgyűlés is lehetett volna, mert a tavalyi elmaradt, és a bajorok az elmúlt két évben tizenegy trófeát nyertek. Ők a címvédők a Bajnokok Ligájában, az idei BL-kiírásban a csoportjukban mind az öt meccsüket megnyerték, azt pedig mondani sem kell, hogy vezetik a Bundesligát.

Ám mégis sejteni lehetett, hogy ez a közgyűlés nem lesz békés hangulatú. A szurkolók jelentős csoportja egy ideje már tiltakozik a katari szponzoráció ellen, azt szeretnék elérni, hogy a klub ne újítsa meg a 2023-ban lejáró szerződését a Qatar Airways légitársasággal, és a jövőben se kössön megállapodást katari tulajdonban lévő céggel. Az ügyben a már a müncheni tartományi bíróságot is megjárt, ott elbukott tiltakozók a közgyűlésen két magán­indítvánnyal is próbálkoztak, s bár mintegy nyolcszáz fős tábort tettek ki, ezzel is kisebbségben maradtak. Viszont ahhoz bőséggel elegen voltak, hogy fütyüléssel, pfújolással, kiabálással káoszba fullasszák az összejövetelt.

A Bayern vezetősége nehéz helyzetben van, a koronavírus-járvány a bajoroknak is betett. A klub a 2020/21-es idényben több mint 100 millió eurónyi bevételtől esett el, s amíg a pandémia előtti utolsó teljes üzleti évet 52,5 millió eurós pluszban zárta, a legutóbbit már csak 1,9 millióssal.

A Qatar Airways 2016 óta évente 20 millió eurót utal át neki, és erről a pénzről nem könnyű lemondani.

Másfelől ott vannak a klub deklarált elvei: a tolerancia, a tisztelet, a nyitottság, a kiállás minden formája a szélsőségesség, a diszkrimináció ellen, akár szexuális orientáció, nemi vagy etnikai hovatartozás miatt. Katar enyhén szólva sem ezeknek az élharcosa. Az emírségekben a homoszexuálisokat három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják, a nőket elnyomják, s a jövő évi vb-t rendező országban az építkezéseken a vendégmunkásokat jószerivel rabszolgákként dogoztatják.

David Beckham ezeken nem akad fenn, ő elfogadta a katariak 175 millió eurós (!) ajánlatát, ezért tíz évig népszerűsíti az országot, és a vb nagykövete lesz. A Paris Saint-Germain pedig egyenesen katari tulajdonban van. Tudjuk, hogy a pénznek nincs szaga, és úgy néz ki, a Bayern-főnökség is befogja az orrát.