2020. 02. 26. 06:30 | [email protected]

Ki nem sóhajtott még fel meccsnézés közben a kihagyott tizenegyesnél, hogy azt még ő is berúgta volna! Hasonló magabiztossággal szoktuk közölni egy-egy potyagólnál, hogy azt a gyenge lövést még mi is kifogtuk volna. A bennünk élő magabiztos, de szerény sportember hallatja hangját ilyenkor. Nincs kétségünk, hogy nekünk nem okozna gondot helytállni, és bizony ki ne ábrándozna el néha azon, bár úgy adódna egyszer az életben, hogy kedvenceit nagyszerű játékkal segíthetné a győzelemhez.

Az amerikai profi hokiligában valami ilyesmi adatott meg egy férfiúnak. A múlt héten a Carolina és a Toronto soros jégkorongmeccsét játszotta az NHL-ben, s a találkozón a Carolina Hurricanes mindkét kapusa harcképtelenné vált. Mit volt mit tenni, a tartalék tartalékát kellett beküldeni, hogy ugyan védjen már egy kicsit, ha a korong a kapuba igyekezne.

Egy 42 éves pályakarbantartó húzta fel a kapusszerelést és korcsolyázott a jégre.

A második harmadban beállva előbb ugyan a szívbajt hozta a csapatára, mert az első két lövést nem tudta védeni, de a záró játékrészben nyolc helyzetben hárított. Nyert is a Carolina. David Ayres, a pót-tartalékkapus persze nem a tévéfotelből állhatott be a kapuba, ahonnan legtöbbünk szeretne a pályán teremni vészhelyzetben, de talán megbocsáthatjuk neki, hogy ő bizony rendszeresen edzi magát. Ezért is lehetett a vészhelyzeti kapus a meccsen. Az amerikai profi hokiligától persze el is várhatjuk, hogy ne a szurkolók közül verbuváljon kapust, ha elfogy valamelyik csapat regimentje.

A 42 éves Ayres a legkorosabb NHL-újonc lett kapuba állásával. Kellően alacsony kor ahhoz, hogy a nála fiatalabb nemzedék ábrándjainak táptalajt adjon, és kellően magas ahhoz, hogy az idősebb generációk is úgy érezhessék: nincs még minden veszve.

Képzeljük magunkat az öltözőbe egy fontos meccs szünetében, amikor beállásunkkal kisegíthetjük vészhelyzetbe került csapatunkat! Profi sporttársainkon alighanem látszik, hogy belénk vetett bizalmuk megacélozása létkérdés, így ajánlatos talán biztató szavakkal fordulni hozzájuk. Ezt tette az amerikai pótkapus is mondván: a két bekapott gól után már megnyugodott, úgyhogy nem lesz semmi baj. És nem is lett.

Ezek után amondó vagyok, most már olyan magasan van a léc, hogy ha igazán komolyan veszi magát az ember leendő vészcsereként, akkor nem elég arra koncentrálnia a fotelban, mit tenne a pályán. Sokkal fontosabb a csapategység fenntartása, így tömör, de gyújtó hangú beszéd megfogalmazását javaslom a győzelem reményében.

Hozzászólások