Hallgassa élőben!
2021. 06. 22. 06:30 | [email protected]

Olvasom és ízlelgetem Sallai Roland nyilatkozatát, amelyről az emblematikus német edző, Sepp Herberger egyik alaptézise jut eszembe: meccs után lenni annyi, mint meccs előtt lenni. És lám, a válogatott középpályás Sallai a vb-címvédő franciák elleni, múlt szombati bravúros 1–1 után máris a négy nappal későbbi, németek elleni összecsapást forgatva a fejében jelenti ki:

„Münchenben nyerni szeretnénk, most már tovább szeretnénk jutni a csoportból. Ugyanígy kell kimenni a németek ellen is a pályára, és akkor reméljük, hogy meglesz a győzelem.”

Az elmúlt évtizedek eredménytelensége és olykor kilátástalansága miatt az egyszeri magyar szurkolóban különleges tulajdonság fejlődött ki; mindenből képes kishitűséget meríteni. A csodáról például úgy tartja, azért csoda, hogy ne történhessen meg heti, napi rendszerességgel. E kódoltsággal ezért most is azt mondhatnánk: nyugi, srácok, lassítsunk, hát már az őrület, hogy döntetlent játszottunk a franciákkal, mit akarunk mi a német futball fővárosában, Európa legsikeresebb futballnemzetétől, amelynek válogatottja éppen legutóbb rámolt be négyet a portugáloknak?

Aztán vehetünk egy nagy levegőt, és újra gondolhatjuk az egészet. Mondjuk Sallai Roland szemszögéből. Aki 1997-ben született, amikor csapatunk 1-12-es összesítéssel bukta el a jugoszlávokkal szembeni vb-pótselejtezőt, és gyermek éveiben láthatta, tapasztalhatta, hogy futballunk minden mélypontnál még lejjebb süllyed. Csakhogy mire abba a korba ért, amelyben a külső körülmények pályáját menthetetlenül derékba törhették vagy éppen ellenkezőleg, egyre magasabbra emelhették volna, végre határozott szándék mutatkozott itthon az értékmentésre és -teremtésre. Ennek köszönhetően akadémiai keretek között cseperedhetett fel Felcsúton, olasz (Palermo) és ciprusi (APOEL) légióskodás után a német Bundesligába, Freiburgba szerződhetett, ahol debütálásakor a 7. percben gólt szerzett. Két nappal a tizenkilencedik születésnapja előtt bemutatkozott a válogatottban, amelynek alapemberévé vált, szombaton, a franciák ellen ő adta a gólpasszt a vezetést szerző Fiola Attilának. A meccs után társaival együtt hatvanezer szurkoló ünneplését fogadhatta a Puskás Arénában, és a csoport tabellára pillantva azt látja, ha Münchenben győz a csapatunk, továbbjut.

Miért kalkulálna hát kudarccal, amikor – ellentétben velünk, az egy emberöltővel idősebbekkel –, valójában még soha része sem volt benne?

Hozzászólások