2019. 11. 30. 06:30 | [email protected]

Szándékosan kerülöm a neveket, nem az egyén a lényeg, és senkit sem szeretnék megbántani. Akit érdekel a magyar futball, annak így is beugrik néhány labdarúgó az utóbbi évtizedből, akikről azt mondtuk, írtuk, hogy tehetségesek, aztán vagy lett belőle valami, vagy nem, de ha igen, az sem lett sok. Olyan futballistákra gondolok, akik húszéves koruk körül kaptak több-kevesebb lehetőséget a bizonyításra, talán a válogatottig is el-eljutottak, és tényleg tehetségként emlegettük őket.

Ami persze annyira vicces, mint amennyire szomorú.

A Bajnokok Ligája mostani idényében még nem ért véget a csoportkör, de máris rekordot jelentő, 18 olyan gólt láthattunk, amelynek szerzője a találat napján nem töltötte be huszadik életévét. A negyedik forduló után egy futballstatisztikákkal foglalkozó spanyol cég hívta fel a figyelmet arra, hogy a BL ezen szakaszáig még sohasem született ennyi, tizenéves játékos által szerzett gól (szám szerint 16). Nem is meglepő, hogy az ötödik körben, azaz a héten az ötödik forduló szerdai játéknapján megtörtént a rekordbeállítás Erling Haaland és Jadon Sancho jóvoltából, a csúcs ugyanis 18, az 1995–1996-os, akkor még tizenhat csapatos kiírásban állították fel olyan tinédzserek, mint például az ajaxos Patrick Kluivert vagy a Real Madrid mára legendává nemesedett csatára, Raúl. Ez nyilván hamarosan a múlté lesz, hiszen hátra van még egy csoportkör és a teljes tavaszi kieséses szakasz, elképzelhetetlen, hogy valamelyik tini ne lenne még eredményes.

Számunkra öröm, hogy a csúcsdöntögetők között találjuk a salzburgi Szoboszlai Dominiket is, ám elkeserítő, hogy ezzel véget is ért az érintett magyar futballisták egyszemélyes listája.

Ezek a fiatalok már nem pusztán tehetségek, hanem BL-re érett felnőtt labdarúgók, akik a legmagasabb szinten képesek mérkőzéseket befolyásoló módon teljesíteni. Övék a jövő, de már a jelen is nagy részben róluk szól.

Nincs még két hete, hogy láthattuk, milyen siralmasan űzi ezt a játékot a mi U21-es válogatottunk, és bajban lennénk, ha mondani kellene egyetlen húsz év alatti magyar futballistát, akinek a rendszeresen kiugró produkciójára legalább itthon már felkaptuk a fejünket. Nem a BL-ben vagy az Európa-ligában, itthon, a futball világában semmire sem tartott magyar bajnokságban.

Azzal csapjuk be magunkat, hogy huszonegy-két éves labdarúgókra biggyesztjük a tehetséges jelzőt, holott mérvadó helyeken aki ebben a korában még nem befutott labdarúgó, abból nem is lesz az.

Hozzászólások