2018. 04. 12. 06:30 | [email protected]

 

A naptáramban vastag fekete filccel karikáztam be a január 10-ei dátumot. Ezen a szerdai napon találkozott egymással először még a bajnoki alapszakaszban a 18-szoros bajnok és 18-szoros Magyar Kupa-győztes – ezzel a magyar röplabdasportban rekordernek számító – Fino-Kaposvár és a Vegyész RC Kazincbarcika, s utóbbi nyert simán háromjátszmás találkozón. A két csapat – vagy ha úgy nézzük, a címvédő és kihívója – azóta még háromszor találkozott egymással, s még csak szettet sem sikerült fogni a Barcika ellen.

Igaz, akkor még nem volt a Finónak ifjabb Nagy Pétere. Pontosabban volt, csak makacs sérülése miatt inkább a kispadot koptatta, mintsem a pályán lett volna. Ennek ellenére sem változtattak a játékoskereten; a klub vezetői inkább türelmesen megvárták, hogy rendbe jöjjön az a játékos, akire a leginkább számítanak.

Miután kedd este a bajnoki elődöntő harmadik felvonásán meglepően könnyedén nyert Kecskeméten a Fino-Kaposvár – a negyedik meccs csütörtökön 18 órakor lesz a somogyi megyeszékhelyen, az M4Sport adja –, a véghajrában, azaz a bajnoki fináléban újra találkozhat az amúgy az idei szezonban Magyarországon veretlen Vegyésszel. Most azonban már kicsit más a képlet: felépült az egykoron Bajnokok Ligája-­győztes ifjabb Nagy Péter, aki az elődöntő meccsein rendre főszerepet kért, a Fino-Kaposvár hívei pedig ismét reményked(het)nek.

Érdekes módon női vonalon a két nagy vidéki klub is házon belül keresett megoldást. Békéscsabán – amely egymás után ötödször jutott be a döntőbe, s a korábbi négy alkalommal el is hódította a bajnoki címet – az első nagy sikerek szülőatyját, Kormos Mihályt csábították vissza a kispadra, míg a finálé másik résztvevője, a Fatum-Nyíregyháza is olyan szakemberben vélte felfedezni a megmentőt Hollósy László személyében, aki korábban már edzősködött a Nyírség fővárosában. Eddig bejött: a Magyar Kupa döntőjében a békéscsabaiakat verték hatalmas, ötjátszmás csatában – akkor még a volt szövetségi kapitány, az olasz Alberto Salomoni foglalt helyet a viharsarki egylet kispadján –, s az újpestiek elleni bajnoki elődöntőt is (annak ellenére, hogy a lilák otthonában kezdődött a sorozat) veretlenül húzták be.

Azt mondják, a sportban nincs ha. Ellenben igenis léteznek csodák.

Nyíregyházán már megéltek egyet a Magyar Kupa döntőjében. Most Kaposváron bíznak egy újabb nagy csodában…

Hozzászólások