Hallgassa élőben!
2020. 11. 25. 06:30 | [email protected]

Ha valaki nem is rajong a futballért, jó eséllyel magyar emberként tudja, mitől jeles dátum november 25-e. Olyan nincs, hogy nem hallott az évszázad mérkőzéséről, az Aranycsapat megdicsőüléséről, az angolok nimbuszának a megtépázásól, és annak a tizenegy magyar fiatalembernek a nevét bizonyára többen sorolják fel álmukból is felkeltve, mint az aradi vértanúkét, holott mennyiségre mindössze két név a különbség.

Talán éppen ezért is nehéz írni a londoni 6:3-ról – mi az, amit még nem mondtak el vagy írtak le róla? Az irodalma könyvtárnyira rúg, a szemtanúk és a résztvevők már nincsenek közöttünk, a meccs minden részletéről pedig évtizedeken keresztül ezerszer elmondtak mindent, amit megőrzött az emlékezetük. Egy ideig csak részleteket láthattunk a mérkőzésből, majd kiadták dvd-n, és meggyőződhettünk róla, a beszámolók nem túloztak:

a magyar válogatott parádés futballal ejtette ámulatba a világot, az a játék még mai szemmel is igencsak élvezhető.

Ma ezt újra megtehetjük: elkészült az évszázad mérkőzésének a digitálisan feljavított változata, mi több, a magyar gólokat színesben is láthatjuk, és ez bizony újdonság, este megnézhetjük az egyik kereskedelmi csatornán.

Nehéz azonban szólni erről a meccsről a hatvanhét év alatt ráragadt legenda és mítosz miatt is úgy, hogy ne vonnánk magunkra a szobordöntögetés vádját. Az még hagyján, hiszen tény, hogy az a londoni tizenegy valójában tizenkettő, mert a végén Grosics Gyula helyére Gellér Sándor állt be a kapuba, mint ahogyan az is tény, hogy ez a tizenegy a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő az Aranycsapattal, mert ebben az összeállításban mindössze négyszer futott ki a pályára, ennél jóval több futballista alkotta.

Ingoványosabb talajra tévedünk azonban, amikor azt firtatjuk, hogy miért is november 25-ére, egy mai szóval élve nem tétmeccs dátumára esik a magyar labdarúgás napja. Van szomorú oldala is annak, hogy valóban ez volt a magyar labdarúgás legnagyobb visszhangot kiváltó sikere, ami sajátos módon nem a mi futballunkban, hanem a legyőzött angolokéban lett jelentős mérföldkő. Nekünk azt a csúcsot jelentette, ahonnan lefelé vezetett út. Sokszor találkoztam ezen a napon Grosics Gyulával, aki mindig elmondta, szépek ezek a megemlékezések, de az csak egy barátságos meccs volt, a legfontosabbat, a világbajnoki döntőt hét hónappal később viszont elveszítette a csapat, és nincs semmi, ami erre neki gyógyírt adhatna.
Talán furcsa, de éppen ezért is muszáj őriznünk a 6:3 dicsőségét.

Hozzászólások