Visszatért a régi idők népes mezőnye

A perzselő augusztusi napsütés nem igazán kedvez a vízisportok kedvelőinek. Szombaton a szarvasi Kenumaraton résztvevői számára is alaposan feladta a leckét a forróság, noha a 21 kilométeres táv teljesítése lényegesen  kedvezőbb időjárási viszonyok között sem hétköznapi kihívás.

A szervező Cervinus Teátrum előzetes hírverése kiválóan sikerült, visszatért a régi idők népes mezőnye és nagyszerű hangulata a helyi kajakosok Vízitelepére, nem mellesleg a korábbi körrekord is megdőlt.

Ez utóbbi a Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Öreglaki Gábor négyes nevéhez fűződik, amely 1:53:39 óra alatt teljesítette a három szakaszból álló vízitúrát, illetve a Hármas-Körös érintését lehetővé tevő két szárazföldi átkelést, ami különösen sok energiát vesz igénybe.

Beküldött fotó

A start előtti vízi kavalkádot 30 kenu, 8 sup, 2 outrigger és 1 sárkányhajó jelentette, amelyet két részletben indítottak útra. A kenusokat pár perc múltán az egyéb kategóriához tartozó vízi jártasságok követték. Összesen 93 férfi és 40 hölgy résztvevő teljesítette vagy a teljes, vagy a Szivornya fordulóval kiírt, 12 kilométeres távot. A leggyorsabb egységről már esett szó, az utolsónak célba érkező amatőr 4-esnek, „Az Elsüllyeszthetetlen 2” névre keresztelt hajónak 3:34:42 órára volt szüksége a „félmaraton” leküzdéséhez.
Az egyik céges hajóban teljesítette a túrát a nap díszvendége, az öttusa világ- és Európa-bajnok Kasza Róbert, ezzel igazolva, hogy egy ízig-vérig sportember képes más „műfajban” is kimagaslót nyújtani.

A célban az eredményhirdetést követően hagyományosan ebéddel vendégelték meg a résztvevőket. Különdíjat kapott a 65 esztendős szarvasi Védő Pál, mint a legidősebb maratonista, valamint a 8 éves pázmándi Roszik Emília Zsóka, aki éppen az ellenpólust jelentette a kor tekintetében.

A Kenumaraton 21 kilométeres vízitúra, melynek jelentős része a Körös Kákafoki-holtágán zajlik, de a Szivornya és a Békésszentandrási Duzzasztómű között érinti a Hármas-Körös 3 kilométeres szakaszát, így két szárazföldi etap is színesíti.

Végeredmények. Profi 3-as, profi 4-es kategória (5 induló): 1. VB (Szitó Szabolcs, Vajda Béla, Szabó Gábor, Öreglaki Gábor) 1:53:39 óra, 2. Feri Bá (Balázs Tibor, Jelen Ákos, Détár Levente, Détár Előd) 2:07,55, 3. Bacardi (Kohut Gábor, Altmann Roland, Kiszely Zoltán, Varga Zsolt) 2:16:26.

Céges kategória: (4): 1. Anchor (Kovács Imre, Kovács László, Balog Béla, Litauszki Ádám) 2:40:45, 2. Cipóék (Zuberecz Éva, Maczik Péter, Prifer Tibor, Szitó Zsuzsa) 2:41:14, 3. Cervinus (Tóth Péter, Fábián Judit, Kruchió Tamara, Kasza Róbert) 3:10:43.
Amatőr 3-as kategória (3): 1. Kolo (Metzger Tibor, Gyömbér Zsolt) 2:32:12, 2. Matuzsálem (Körtvélyesi József, Csekő Imre, Roszik Miklós) 3:14:40, 3. Sárga Villám (Bárdics Péter, Bárdicsné dr. Buda Bernadett) 3:27:05.

Amatőr 4-es kategória (9): 1. Öregfiúk (Csilik Attila, Lévai Ferenc, Krasznai Mihály, Hanzel László) 2:11:51, 2. Sendülüdű (Somogyi Róbert, Pálfi Gellért, Medvegy Zoltán, Kalocsai Levente) 2:17:48, 3. Putyin (Szlankó Áron, Gönye Márton, Kondacs Mihály, Kondacs II. Mihály) 2:18:45.

Családi 3-as kategória (3): 1. Zöld Hercegnő (Szebedinszky Péter, Layer Gábor, Szebedinszky-Csernus Olga) 2:47:22, 2. Bamako 09 (Védő Andrea, Védő Erika, Védő Pál) 3:01:02, 3. Rózsási Gyors (Nagy Krisztina, Valach László, Valach Mihály) 3:17:40.
Családi 4-es kategória (4): 1. Technika Háza (Hagymási Balázs, Sipos István, Hagymási Bence, Hagymási Gergő) 2:33:29, 2. Vízimentők (Groditzki Péter, Groditzki Anna, Lázár Dea, Parczen Benedek) 2:51:19, 3. Csíkos Csapat (Roszik Mihály, Roszik Júlia Ida, Nickl Erika, Roszik Emília Zsóka) 3:17:12.

Dragon 4-es kategória (2): 1. Dragon Kings (Jelen Pál, Szirony Zsolt, Ambrus Gyula, Csatári Zoltán) 2:33:02, 2. Szarvasi Sárkánycsajok (Kondacs Sarolta, Rohony Noémi, Uhljar Janka, Varga Adrienn) 2:37:33.

Sup, teljes pálya (2): 1. Megyeri Mihály 3:03:25, 2. Pájer Attila 3:15:04. Szivornya fordulóval (6): 1. Trucz-Uhrin Szilvia 2:28:18, és Székács Viktória Annamária 2:28:18, 2. Oroszi Bertold 2:44:50 és Oroszi-Komenda Judit 2:44:50, 3. Szigeti Anna 3:01:59 és Radics Ferenc 3:01:59.

Outrigger (2): 1. Borbély Csaba 2:59:15, 2. Sztruhár Gábor 2:59:15.

Sárkányhajó, Szivornya fordulóval (1): Árvai Mariann, Benke Ivett, Dombainé Hajdú Zsuzsa, Kiss Brigitta, Kohut Zsuzsanna, Podani Anikó, Szénási Mária, Skorka Andrea, Borbély László, Csépai Pál, Pesztránszki Attila.

Hozzászólások

kinek a munkája?
Két szakértő szerint nem Klimt alkotása a Budapesten talált dombormű
JEGYZET / 40 perce
Disznóvágás legendákkal
Többen összesúgnak az étteremmé változtatott műhelyben, találgatják, vajon miről folyhat a diskurzus?
Gyász
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Palik Mátyásné szül. Bányai Terézia békéscsabai lakos 87 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2019. január 21-én 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és külön köszönet a Réthy Pál Kórház rehabilitációs osztály és az I-es belgyógyászati osztály dolgozóinak áldozatos munkájáért. A gyászoló család
"Ha emlegettek köztetek leszek, de fáj ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. Laczkó Jánosné szül. Szöllősi Sztankovics Mária volt szakszervezeti dolgozó békéscsabai lakos 2019. január 12-én, 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. január 25-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Köszönetet mondunk az Újkígyósi Szent Erzsébet Szeretetotthon dolgozóinak. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lehoczki Ilona békéscsabai lakos 2019. január 14-én, 78 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2019. január 22-én 10 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gyöngyösi Jánosné szül. Kovács Regina Békéscsaba, Pásztor utcai lakos 2019. január 15-én 87. éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 23- án 13 órakor lesz az orosházi katolikus temetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk mindazokkal a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, akik szerették és tisztelték, hogy Frank Ferenc életének 93. évében elhunyt. Hamvait végakarata szerint szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba. A gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, fájó emléked elkísér bennünket egy életen át. Szívünkben itt élsz, feledni nem lehet, összeköt minket az örök szeretet." MEGEMLÉKEZÉS Férjem, Édesapánk, Gyuszi tatánk Kocziha György halálának 10. évfordulóján. Szerettei
"Biztos vagyok abban, hogy sem távolság sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze." Szent Bernát GYÁSZHÍR Megtört szívvel tudatjuk, hogy Balogh Mihályné született Horváth Margit Békéscsaba, Kazinczy utca 1/A 1/5 szám alatti lakos életének 83. évében 2019. január 15-én csendben eltávozott. Hamvait a római katolikus vallás szertartása szerint 2019. január 21-én 11 órakor a Magyarbánhegyesi Temetőben helyezzük örök nyugalomra. Az engesztelő gyászmise a gyászszertartás után a magyarbánhegyesi templomban lesz. DRÁGA EMLÉKE SZÍVÜNKBEN ÖRÖKKÉ ÉL
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy László Józsefné szül. Dömény Éva békéscsabai lakos 2019. január 14-én, 72 éves korában csendesen megpihent. Búcsúztatása 2019. január 25-én 13 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy Sóvári Jánosné szül. Tóth Erzsébet lőkösházi lakos 77 éves korában rövid betegség után 2019. 01. 15-én elhunyt. Temetése 2019. január 22-én 13 órakor a lőkösházi köztemetőben lesz. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Susánszki Imréné szül. Sinogli Mária békéscsabai lakos 2019. január 10-én, 69 éves korában csendesen megpihent. Szeretett elhunytunkat 2019. január 21-én 13 órakor helyezzük végső nyugalomra a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Albert Sándorné szül. Kornya Julianna volt mezőgyáni lakos 85 éves korában elhunyt.Temetése 2019. január 21-én 10 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Dr. Gyökös Zoltán nyugalmazott állatorvos életének 92. évében hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben elhunyt. 1952-től nyugdíjazásáig volt Gyomaendrődön körzeti állatorvos, majd utána is szeretett lakóhelyén maradt. Temetését Budaörsön január 17-én csütörtökön 10 órakor családi körben tartjuk a református egyház szertartása szerint.
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Góra Lászlóné szül. Novák Mária Békéscsaba, Kastély utca 21. (volt Csányi utcai) lakos 90 éves korában megpihent. Temetése 2019. január 17-én 14 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet a Békéscsabai Evangélikus Szeretetszolgálat valamennyi dolgozójának áldozatos munkájukért. A gyászoló család
,Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy Sebestyén Róza békéscsabai lakos 2019. január 13-án 60 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése 2019. január 17-én 12 órakor lesz a gerlai köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dohányos Mihály György békéscsabai lakos, 2019. január 2-án 63 éves korában hosszan tartó betegség után csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. január 16-án 9 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti temetőben. Kérjük a megjelenőket, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk mindazokkal a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, akik ismerték és szerették tisztelték, hogy Torma Gáborné szül. Lakatos Ildikó szabadkígyósi lakos 2019. január 11-én 73 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. január 17-én 10 órakor lesz a szabadkígyósi köztemetőben. A gyászoló család.
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa és dédi Bartók István nyugalmazott rendőr zászlós 93 éves korában elhunyt. Temetése 2019. január 16-án 11 órakor a békési Református temetőben lesz. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Végvári László Békéscsaba, Báthory utcai lakos hosszan tartó betegség után 2019. január 10-én, 71 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. január 17-én 10 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Klampeczki Lajosné szül. Szabó Erzsébet Békéscsaba, Kazinczy ltp.18 szám alatti lakos 93 éves korában csendesen megpihent. Hamvasztás utáni temetése 2019. január 18-án 12 órakor lesz a gerlai köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Elmegyek, mert el kell mennem, Vár rám az ismeretlen hosszú álom. Míg éltem, szívem és lelkem Nektek adtam, hát ne fájjon halálom." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kruchió Gáborné szül. Mucsi Katalin tanárnő békéscsabai lakos életének 80. évében elhunyt.Temetése 2019. január 18-án 11 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
titok / 8 órája
Babát vár Miley Cyrus?
Il Paesaggio / 10 órája
Leonardo első tájképet ábrázoló rajza két fázisban született
Persona non grata / 11 órája
Kormányszóvivő: nem engedünk egy terroristát szabadon járni az országban
depresszió / 12 órája
Bevonult egy pszichiátriára Michael Jackson lánya
Csak egy kis pihi / 12 órája
Ön hogyan lazít munka közben?
MW
Zsebre megy / 12 órája
Segít egy honlap, hogy elkerüljük a büntetést az autópályán