Sport

2008.08.25. 18:59

Gyakran villant a piros a megyekettőben

BEOL

Dombegyház—Tarhos 3—0 (2—0)
Megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság. Dombegyház, 200 néző. V.: Németh. G.: Bauer K. a 30., Podina a 36., a 64. percben. Jó: Bali, Árgyelán, Podina, Gerendeli, Bajkán, ill. Futaki, László, Budás, Varjú.
Ménesi Róbert: — Megérdemelt hazai győzelem született a jó erőkből álló ellenféllel szemben. Pankotai István: — Úgy tűnik, hogy nem ok nélkül mondták a Békés Megyei Labdarúgó-szövetségben, hogy a megye háromban induljunk, ezért tesznek róla, hogy ott is induljunk. Ha egy felelős tisztviselő azt hangsúlyozza, hogy olyan a csapat, amilyen az edzője, akkor jó volna, ha a játékvezetők is magukba néznének. Ettől függetlenül a helyzeteket be kell rúgni. Legalább küzdött a fiatal csapatom.
n M. R.

Újkígyós—Sarkad 0—0
Újkígyós, 80 néző. V.: Farkas. Jó: Silló, Kocziha, Becsei, ill. Kocsis, Hajdú, Virág.
Nagy László: — Mivel a helyzetekből nem rúgtunk gólt, a döntetlen igazságos. Szabó Attila: — Továbbra sem találjuk a játék ritmusát. Ma egy kicsit határozottabb hozzáállással, nagyobb akarattal hozható lett volna a meccs.
n N. L.

Csorvás—Körösladány 2—0 (1—0)
Csorvás, 200 néző. V.: Telek. G.: Ivanics a 14., Kerepeczki a 63. percben. Jó: Simon, Ivanics, Krámli, Répás, Walfisch, Sznopek, ill. Bakos, Molnár, Hornok, Kiss S., Mészáros, Baliga, Novák.
Szarvas András: — Nagyszerű csapatot győztünk le. A sikert elsősorban küzdőszellemünknek köszönhetünk. Nyilas Sándor: — Kilencven percen keresztül egykapuztunk. Sorra elhibáztuk a ziccereinket és csak kapufákig jutottunk, így más nem lehetett a vége, csak vereség.
n

Vésztő—Doboz 3—1 (2—1)
Vésztő, 200 néző. V.: Medovarszki I. Kiállítva: Litauszki (Vésztő, második sárga lap után) a 70., ill. Váczi S. (Doboz, szövegelésért) a 60. percben. G.: Szántó Cs. a 11., Lázár S. a 23., Litauszki (11-esből) a 65., ill. Váczi S. a 38. percben. Jó: Szántó Cs., Lázár A., Szántó I., ill. Balogh Á., Szabó L.
Pardi Gábor: — Végre győztes mérkőzést játszhattunk. Zsigmond Károly: — Jól küzdöttünk, de egyéni hibáinknak köszönhetően elkerülhető vereséget szenvedtünk.
n Buzgány József

Kétegyháza—Magyarbánhegyes 1—0 (0—0)
Kétegyháza, 80 néző. V.: Czirok. Kiállítva: Nagy I. (Kétegyháza, második sárga lap után) a 87. percben. G.: Árgyelán J. az 54. percben. Jó: Kiu, Árgyelán J., Gyulai, Papp J., Isztin, ill. Jambrik, Fejes, Málik, Evanics.
Kiss Tibor: — Az egygólos mérkőzésen egy jól eltalált szabadrúgásgóllal sikerült nyernünk. Kintner János: — Jól játszottunk, jól küzdöttünk, ezért igazságtalannak érzem a vereséget. A sors nem nekünk kedvezett.
n Ruckné Papp Andrea

Gádoros—Füzesgyarmat 5—5 (1—3)
Gádoros, 50 néző. V.: Fehér. Kiállítva: Tóth L. (Füzesgyarmat, visszarúgásért) a 82. percben. G.: Uhlár az 55., az 58., a 86., Kókai a 25., Bónus a 77., ill. Gyáni a 3., Elek T. a 31., Urbán a 39., Nagy G. a 61., Tóth L. a 79. percben. Jó: Uhlár, Jámborcsik, Kókai, Adamik, Bónus, ill. Nagy G., Elek T., Urbán, Gyáni.
Héjjas Tibor: — Küzdeni tudásból jelesre vizsgáztunk. Boros Tibor: — Nagyon haragszom a mérkőzés helyett más programot választó játékosaimra, a jelenlevők pedig a szezon leggyengébb játékát produkálva, hibát hibára halmoztak.
n Páli István

Békéscsabai MÁV—Békésszentandrás 4—1 (2—1)
Békéscsaba, 100 néző. V.: Frey. Kiállítva: Potocska (Békéscsabai MÁV), Mochnács T. (Békésszentandrás) mindketten dulakodásért a 80. percben. G.: Potocska a 20., Tóth M. a 38., az 55., Miklya a 75., ill. Csipai a 37. percben. Jó: Kubik, Tóth M., Nyéki, ill. Csipai, Rusz, Kiss V.
Braun Attila: — A fociban jobbak voltunk, és a küzdősportokban sem vallottunk szégyent. Varga László: — Mélyen tudásunk alatt játszottunk.
n B. A.

Tótkomlós—Medgyesegyháza 0—3 (0—1)
Tótkomlós, 100 néző. V.: Kerekes. Kiállítva: Binges (Tótkomlós, a 16-oson kívül szándékosan megfogta a labdát) a 85. percben. G.: ifj. Kiss Á. a 32., az 53., Szarvas a 61. percben. Jó: Dávid, ill. ifj. Kiss Á., id. Kiss Á., Szarvas, Vágási.
Papp Lajos megbízott edző: — Megérdemelt vendéggyőzelem. Szenti Zoltán: — Megérdemelten nyertünk.
n Gyivicsán János

Ifjúságiak: Dombegyház—Tarhos 10—0, Újkígyós—Sarkad 0—7, Csorvás—Körösladány 1—2, Vésztő—Doboz 3—1, Kétegyháza—Magyarbánhegyes 0—5, Gádoros—Füzesgyarmat 2—5, Békéscsabai MÁV—Békészentandrás 3—0, Tótkomlós—Medgyesegyháza 3—2.

Címkék#gádoros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!