Sport

2016.12.30. 19:50

Szarvasi származású hölgy a Tusnád Maratonon

A szarvasi származású Nemes Zsuzsanna néhány éve fut rendszeresen, és a legutóbbi két évben résztvevője volt a Tusnád Maratonnak is. Vele beszélgettünk a futásról, és terveiről.

Verasztó Lajos

— Mikor kezdett el futni, kinek a hatására? Korábban aktívan sportolt-e?
— Hat évvel ezelőtt 2010. elején kezdtem el futni, egy régi ismerősöm hívott meg egy budapesti tömeges rendezvényre (Vivicitta), akkor a 3 km-es távon indultunk mindketten, mondta, hogy ennyit kezdőként is bárki le tud futni. Biztos ami biztos, a verseny előtti héten lementem a lakhelyemhez közeli sportpályára és lefutottam 8 kört (3,2 km), aminek jó nagy izomláz lett a vége. Elérkezett a vasárnap, a rajt előtt egy órával találkoztunk a helyszínen és azonnal magával ragadott a hangulat! A zene, a sok ember, mindenki arcán az izgalom, hisz senki nem egy félmaratonnal kezdi a futást. Az a 3 km nagyon könnyen ment, még futottam volna, annyira vittek a lábaim. Innen indult a „futó karrierem”, aznap beleszerettem a futásba, amit pedig sose szerettem iskolás koromban. Előtte nem mondanám, hogy aktívan sportoltam, bár vidéki lányként rengeteget kerékpároztam, úsztam a Körösben, volt egy görkorcsolyás időszakom, illetve télen a jégkorcsolyának szenteltem annyi időt, amennyit csak tudtam, de egyik tevékenységre se tekintettem úgy, mint a futásra.


— Milyen kötődése van Békés megyéhez?
— Szarvason születtem, és bár tizenhárom éve nem élek otthon, mindig is szarvasi maradok. Havonta egyszer, de sokszor kétszer is otthon vagyok édesanyámnál. Ilyenkor „kötelező” program a futás otthon, Csabacsűd vagy Békésszentandrás (duzzasztó) útvonalon, otthoni barátokkal, futótársakkal. Én úgy gondolom, az csak egy dolog, helyileg hol él az ember... Büszke vagyok arra, hogy szarvasi vagyok, bárhol szóba kerül ez, mindenki tud egy-két szarvasi látnivalóról, érdekességről, amire szintén büszke vagyok, hogy Szarvasról mindenki hallott és tud valamit.

— Mennyit tud edzeni hetente a fontosabb hosszútávfutó versenyek előtt?
— Az eddigi leghosszabb távom a maraton volt (eddig nyolcszor futottam ezt a távot). Heti három, de inkább négy futással készülök egy ilyen versenyre, ilyenkor mindig van egy hosszabb futás, ami harminc kilométert jelent egyben. A hétköznapokban általában tíz kilométert futok alkalmanként, lehetőleg a reggeli órákban. Mikor futással kezdem a napot, már jól indul a reggel.

— Ön 2015-ben és 2016-ban is részt vett a Tusnád Maratonon. Milyen tapasztalatai, élményei vannak?
— A Tusnádmaraton az egyik legkedvesebb versenyem! Páratlanul gyönyörű a helyszín, az útvonal, a legszebb cél is itt fogadott a tavalyi, első futásomon. A Szent Anna-tónál szerintem festeni se lehetne szebbet! Remek szervezés, barátságos, szeretetteljes fogadtatás a rajtszámátvételkor. A tészta partin még a nem futó férjem is vendég volt egy nagy adag túrós tésztára a házigazda jóvoltából. A frissítőpontokon lelkes szurkolók is a segítők, a zenés pontok mindig erőt adnak, ha fárad az ember az emelkedőkön. A tavalyi verseny után a célban annyit mondtam, hogy sajnálom, hogy vége lett! Nem emlékszem, hogy lett volna olyan verseny, futás, ahol ezt éreztem volna. Utána két hétig tartó eufóriában voltam, annyira feltöltött ez az élmény. Idén sajnos kisebb sérüléssel álltam rajthoz, de így is nagyon jól éreztem magam. A futás utáni Csíki sör és a helyi ételkülönlegesség volt minden résztvevő jutalma, illetve egy csodaszép macis érem! Mindenki kapott egy pólót is a verseny lógójával, amit én azóta is használok.

2017-ben is rajthoz áll

Arra a kérdésre, hogy tervezi-e, hogy 2017-ben is elindul a Tusnád Maratonon így válaszolt Nemes Zsuzsanna. — Tervezem a 2017-es versenyt is! Korábban mindkét alkalommal családdal töltöttünk pár napot Tusnádfürdőn, kirándulás futással egybekötve, idén barátok is csatlakoztak hozzánk. Családdal tervezem jövőre is az utazást, de barátok és futótársak is jelezték már, hogy készülnek, szeretnének részt venni a 2017-es eseményen. Természetesen vettem részt Békés megyei futásokon, bár a Gyulai Várfürdő maraton eddig még nem jött össze, tavaly épp ütközött egy másik maraton napjával, ahova már előzőleg neveztem. Egyik kedvenc eseményem a Csabacsűdi Becsület Félmaraton, ezen is részt vettem az elmúlt két évben. Ezt egyébként egy kedves barátom-futótársam szervezte többedmagával, nincs időmérés, ezért is az a neve, ami, mert mindenki magának számolja, megvan-e a három kör a végére. Csak jókat tudok mondani a Tusnádmaratonról, egyike azon kevés futóeseménynek, ahova visszajárok és tervezem a jövőben is. Erről a rendezvényről először egy autón látott medvés matricáról értesültem, majd megtudtam, hogy a csabacsűdi futó barátom előző évben volt az eseményen és mikor megmutatta a macis érmet, tudtam, hogy ott a helyem 2015-ben.


 

Címkék#szarvas

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!