Sport

2015.11.07. 16:44

Csak kapufát lőttek a gyulaiak Komlón

A találkozó elején, a 10. percben helyzet nélkül szerzett vezetést a Komló.

BEOL

Komló—Várfürdő-Gyulai Termál FC 1—0 (1—0)
NB III-as-mérkőzés. Komló, 100 néző. V.: Szommer A. Komló: Helbert — Vágner, Bodó, Károly, Preininger — Mészáros (Hambuch), Halasi, Horváth P. (Kovács Péter), Tukerics (Kovács Patrik), Márkvárt — Bata. Edző: Varga Balázs. Gyula: Harman (Kajári) — Kovács T., Gadó, Ferenczi, Kerekes — Balogh M., Bálint, Hegedűs E. (Sipos), Nagy G. — Okos, Burai (Urbán). Edző: Szekeres Lajos.

A gyulaiak szögletzászlójánál Bata szerzett labdát, szabadon vezethette Harmanra, és éles szögből a kapus lába mellé helyezte a játékszert a rövid alsó sarokba, 1—0. A folytatásban mezőnyfölénybe kerültek a vendégek, voltak olyan periódusok, amikor kapujuk elé szegezték a Komlót, de a rossz talajú pálya a kontrákra berendezkedő hazai együttes dolgát könnyítette meg. Okos és Balogh előtt adódott komolyabb lehetőség, azonban mindkettő kimaradt.

Fordulás után is nagy erőket mozgósított az egyenlítő gól megszerzése érdekében a Termál FC. Nyomasztó fölényt harcolt ki, de a befejezésekkel nem volt szerencséje. A legközelebb Nagy Gergely járt ahhoz, hogy bevegye Herbert kapuját, de átlövése a felsőlécen csattant, Ferenczi fejesénél pedig a gólvonalról vágták ki a hazaiak a labdát.

A lehetőségek tehát adva voltak a fordításhoz, de ezen a napon nem tudtak betalálni  a vendégek a kapuba, így a végig hősiesen védekező komlóiaknak sikerült mindhárom pontot otthon tartaniuk.

G.: Bata a 10. percben. Jó: Vágner, Bodó, Károly, Markvárt, ill. Ferenczi, Bálint, Nagy G., Okos, Kerekes.

Varga Balázs: — Jó erőkből álló csapatot sikerült legyőznünk. Két ellentétes félidő jellemezte a mérkőzést, szünet után tudatosan visszaálltunk, bár el kell ismernem, hogy a Gyula ránk erőltette az akaratát.

Szekeres Lajos: — Közelebb álltunk a győzelemhez, mint az ellenfelünk. A mérkőzés legnagyobb hányadában mi irányítottuk a játékot, de sajnos csak helyzetkialakításig és kapufáig jutottunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!