Sport

2015.08.16. 16:25

Zahorán Ádám bajor bajnok 100 km-en

A hétvégén rendezték meg a 100 kilométeres futás bajor bajnokságát. Akárcsak az elmúlt években, az idén is Lipcse adott otthont a rendezvénynek.

BEOL

Reggel hat órakor dördült el a startpisztoly, majd egy tíz kilométeres körpályán összesen tíz kört kellett megtenniük a versenyzőknek. A hőség, és a fülledt, párás levegő alaposan próbára tette az indulókat. A mezőnyben ott volt a Németországban élő békéscsabai Zahorán Ádám is, aki így számolt be az eseményről.

— Sérülés miatt április elején egy több mint három hónapos kényszerpihenő kezdődött, majd egy sikeres felépülést követően három héttel ezelőtt kezdetét vette egy tudatos felkészülés. A felkészülési idő sajnos meglehetősen rövidre sikerült, ennek ellenére meglepően jó erőben tudtam versenyezni – ecsetelte.

– Negyven kilométerig a harmadik helyen haladtam, látótávolságból követve a két legfőbb riválisomat, majd egy tempóváltásnak köszönhetően átvettem a vezetést és egyre nagyobb előnyre tettem szert, és végül 7 óra 28 perc 28 másodperces időeredménnyel nagy fölénnyel diadalmaskodtam, ezzel megszakítva a négyszeres bajor bajnok Christian Jakob négy éve tartó sikerszériáját – fűzte hozzá.

Ez a siker persze kísérők nélkül elképzelhetetlen lett volna, a versenyen a Német Ultramaratoni Szövetség elnökhelyettese, Norbert Madry, valamint a 100 kilométeres futás kilencszeres német bajnoka, Michael Sommer segített a rendezvény teljes ideje alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!