Sport

2015.08.11. 12:35

Vozár Attila öt nap alatt körbetekeri az országot

Vozár Attila mindig töri valamin a fejét. A háromszoros Bécs—Budapest Szupermaraton-győztes (2000, 2001, 2004) békéscsabai sportember mióta befejezte az aktív futó pályafutását versenyszervezőként a kerékpársportban jeleskedik.

G. P.

Bemelegítésként a szeptemberi BikeRunFest futam előtt maga szeretne példát mutatni a túrakerékpárosoknak. Szerda reggel olyan vállalkozásba kezd, amire Magyarországon még soha senki: budapesti rajttal rövid pihenőkkel, a héten non-stop, éjjel nappal körbe tekeri Magyarországot, hogy vasárnap visszatérjen a Hősök terére.

A Budapestről való kijutását a BikeRunFest tavalyi győztese Somogyi László segíti majd. Az ő édesapja, a 70 éves id. Somogyi Tokaj és Miskolc között szegődik mellé és segíti a hőségben addigra várhatóan elcsigázott Vozárt. Ő játékot is hirdet, akik egy közös fotót készítenek vele az út bármely pontján, sorsoláson vesznek részt, és BikeRunFest nevezést nyerhetnek.

— Bár egyedül vágok neki az akcióknak bárki csatlakozhat hozzám, akár egy-két kilométer erejéig is — mondta a sportember. — 1307 kilométer, öt nap alatt, közel negyven fokban, kísérőautó nélkül, nem egyszerű feladat. Naponta 250-300 kilométer letekerését tervezem. A legkeményebbnek a Bükkön át a Kékestetőre vezető út lesz. A pihenőhelyeken négy-öt órás megállást tervezek.


Vozár pénteken 18 óra körül ér Békéscsabára, hogy azután Miskolc fel vegye az irányt. Attila „túráját” a bikerunfest.hu Facebook oldalán élőben is követni lehet.

Vozár akcióját a mély humánum hatja át, segíteni szeretne egy hat éves kisembernek. A soproni Czupy Csabika születésekor problémák merültek fel az agyában a mozgásért felelős területeken, ami nyolcvan százalékosan károsodott. Műtétre lenne szükség, amit Barcelonában végeznének el, de az ehhez szükséges összeget a család nem tudja előteremteni. A soproni kerékpárosok és futók egy őszi jótékonysági rendezvényen fogják összegyűjteni az összeget. Vozár elsőként csatlakozott az ország körüli bringázással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!