Sport

2015.08.08. 13:53

Győzni akarnak a lilák

Az NB I negyedik fordulójában szombaton 18 órakor az újonc Vasast fogadja a Békéscsaba 1912 Előre együttese a Kórház utcában. A találkozó előtt 16 órakor az Előre öregfiúk csapata 2x20 perces barátságos mérkőzést vív a Détári és barátai csapata ellen.

V. L.

Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője: — Két újonc csapat találkozik az élvonalban, amelynek még nincs pontja. Jól ismerjük a piros-kékeket, igaz több változás is volt az előző szezonhoz képest mindkét oldalon. Hazai pályán úgy készültünk, hogy megszerezzük első győzelmünket, ami nem lesz könnyű feladat, hiszen a Vasas egy szervezett, egységes csapat. A héten a rögzített helyzetekből belőtt labdák elhárítását gyakoroltuk az edzéseken, mivel több gólt kaptunk korábban ilyen szituációból. A támadójátékunkon is javítani kell, hiszen eddig kevés gólt szereztünk, így a héten az előrejátékot is gyakoroltuk.       

A Békéscsaba tervezett csapata: Mursits — Bényei, Koszó, Fehér Zs., Fabio — Spitzmüller, Bagi, Calvente, Laczkó — Szilágyi P., Viczián.
Bevetésre készen: Ilizi (kapus), Juhász Gy., Balog Zs., Borbély, Szalai, Korudzsiev, Kertész.
A csabaiaknak nincs sérült és eltiltott játékosa.

A Vasast egy ötven fős busszal érkező szurkolók kísérik el a találkozóra, de gépkocsival is sokan érkeznek. A vendégeknél nincs sérült, Czvitkovics is felépült.

Ferenczi István, a Vasas pályaedzője a klub honlapjának így nyilatkozott: — Természetesen a három pont megszerzésének reményében utazunk Békéscsabára. Úgy vélem, hogy a srácok mind fizikailag, mind pedig pszichésen készen állnak a három pont begyűjtésére. Én úgy tervezem, hogy a Csaba és a Videoton ellen négy pontot kellene szereznünk. Hogy milyen elosztásban, mondhatni, hogy mindegy.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!