Sport

2015.04.17. 08:48

Nagy csaták a megyei diákolimpiai döntőn

Békéscsabán, az Erzsébethelyi Általános Iskola tornacsarnokában került megrendezésre a Békés megyei Kick­box Diákolimpia.

BEOL

A verseny mellett, immár hagyományosan megrendezték az óvodás korosztály gyakorló küzdelmét is. A versenyt Kucseráné Szabó Mária, a vendéglátó iskola igazgatója nyitotta meg, ami nem csoda, hiszen az induló versenyzők egész sora jár ebbe az oktatási intézménybe.

A versenyt a gyakran szoros küzdelmek és a jó hangulat jellemezte. A rendezésre sem lehetett panasz, ami azért jó, mert ez a sikeres stáb végzi majd a Diákolimpia döntő rendezésének oroszlánrészét. Tehát, versenyzők, rendezők: a főpróba jól sikerült, jöhet a még sikeresebb előadás!

Eredmények

Light­contact. Kadet 1 korosztály.
Fiúk.
32 kg: 1. Hajdu Roland (Mezőberényi Általános Iskola), 2. Hrabovszki András (Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Csanádapáca). 37 kg: 1. Solymosi Norbert (Mezőberényi Általános Iskola), 2. Prágai Gergő (Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Füzesgyarmat). 47 kg: 1. Laczó Tamás (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Kovács Ákos (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium), 3. Vida Bálint (Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Füzesgyarmat).
Kadet 2 kcs. Lányok. 55 kg: 1. Zsilák Viktória (Békéscsabai Kazinczy Ferenc Ált. Isk.), 2. Kovács Anita (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium). 65 kg: 1. Fábián Rita (Szent–Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Békéscsaba), 2. Halász Enikő (Mezőberényi Általános Iskola).

Juniorok. 63 kg: 1. Hídvégi Nándor (Szent­Györgyi Albert Gimnázium Békéscsaba), 2. Csontos Norbert (Péter András Gimnázium és Szigeti Endre Szakképző Iskola Szeghalom). 69 kg: 1. Solymosi László (Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola), 2. Németh István (Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény). 74 kg: 1. Sági Zsolt (Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola), 2. Bajkán Martin (Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola), 3. Mézes Dávid.

Point­fighting. Gyermek kcs.
Fiúk. 25 kg: 1. Guti Sándor (Mezőberényi Általános Iskola), 2. Csiernyik Zsombor (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola). 28 kg: 1. Bánfi Bence (Újkígyósi Széchenyi István ÁltalánosIskola), 2. Pap Botond (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola), 3. Guti Sándor (Mezőberényi Általános Iskola) és Malatyinszki Bendegúz (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium). 32 kg: 1. Nagy Bálint (Bálint Sándor Ált. Isk., Szeged), 2. Petőcz Árpád (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 3. Omiljak Máté (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium) és Furák Szabolcs (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola). +32 kg: 1. Lázár Erik (Kossuth Lajos Ált. Isk., Szőreg), 2. Loksai Áron (Gedói Ált. Isk., Szeged), 3. Kiss Patrik (Rókusi Ált. Isk., Szeged) és Erdélyi Máté (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola).
Lányok. 25 kg: 1. Petró Lili (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Bárdos Inez (Gregor József Ált. Isk., Szeged), 3. Kozmann Mónika (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola,Kollégium) és Bánfi Boglárka (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola). +32 kg: 1. Arató Nikolett (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium), 2. Vági Viktória (Zrínyi Ilona Általános Iskola Szeged), 3. Péter Magdolna (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola).

Kadet 1 kcs. Fiúk. 28 kg: 1. Viczián Dániel (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Karai Zétény (Bálint Sándor Ált. Isk., Szeged). 32 kg: 1. Stumpf Márk (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Karai Zétény (Bálint Sándor Ált. Isk., Szeged), 3. Hrabovszki András (Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Csanádapáca) és Pepó Erik (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola). 37 kg: 1. Laurincz Péter (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola), 2. Solymosi Bence (Weöres Sándor Ált. Isk., Szeged), 3. Varga Mátyás (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola) és Szák Tamás (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola). 42 kg: 1. Laczó Tamás (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Loós Dominik (Makói Általános Iskola), 3. Vadi Olivér (Békéscsabai Petőfi Utcai Ált. Isk. és Solymosi Máté (Weöres Sándor Általános Iskola Szeged). +47 kg: 1. Vida Bálint (Kossuth Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Füzesgyarmat), 2. Kovács Márk (Arany Gusztáv Általános Iskola, Köröstarcsa), 3. Csiernyik Levente (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola).
Lányok. 32 kg: 1. Viczián Vivien (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Leszkó Kitti (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 3. Hegedűs Hanga (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola). 37 kg: 1. Koszecz Boglárka (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Pap Nikola (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola), 3. Haider Katrin (Béke utcai Ált. Isk., Szeged) és Fülöp Fanni (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola). 42 kg: 1. Zsilák Laura (Békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola), 2. Fülöp Fanni (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola).

Kadet 2 kcs. Fiúk. 47 kg: 1. Hegedűs Botond (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola), 2. Czár Tibor (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium), 3. Mézes Roland (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola).
52 kg: 1. Viczián Roland (Békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola), 2. Magyar István (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola). 67 kg: 1. Krucsai Gregő (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola), 2. Hrabovszki Donát (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola).
Lányok. 1. Török Dóra (Újkígyósi Széchenyi István Általános Iskola), 2. Halász Enikő (Mezőberényi Általános Iskola). 60 kg: 1. Laurincz Boglárka (Békéscsabai Evangélikus Gimnázium), 2. Ronyecz Fanni (Szabadkígyósi Általános Iskola), 3. Kovács Anita (Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium).

Juniorok. Fiúk. 69 kg: 1. Laurincz Zoltán (Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola), 2. Solymosi László (Békéscsabai Vásárhelyi Pál Szakközépiskola). 74 kg: 1. Szász Kristóf (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, Békéscsaba), 2. Hídvégi Nándor (Szent­Györgyi Albert Gimnázium Békéscsaba).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!