Sport

2015.03.15. 19:26

Békéscsabai győzelem a würzburgi futóversenyen

Sorozatban negyedszer nyerte meg Zahorán Ádám a würzburgi ultramaratoni futóversenyt. A 21. Würzburgi Emlékfutáson - melyre hagyományosan a város 1945. márciusi bombázásának évfordulóján kerül sor - Zahorán 2:50:46 órával diadalmaskodott.

MTI/Beol.hu

Szombaton került lebonyolításra a Laufgemeinschaft Würzburg által immáron 21. alkalommal megrendezett Würzburgi Emlékfutás, amely mind sportszakmai szempontból, mind pedig a történelmi háttérrel indokolhatóan egy fontos esemény a város életében.

[caption id="" align="aligncenter" width="430"] Sorozatban negyedszer győzött Zahorán Ádám (balra). Fotó: Zahorán Ádám
[/caption]

A verseny hivatalos útvonalát a zellingeni Majna-híd felújítási munkálatai miatt kénytelenek voltak a szervezők némiképp módosítani. Emiatt az eredetileg 44 kilométeres táv idén 45 kilométer lett. A magyar atléta vasárnapi tájékoztatása szerint az egyik Majna-híd felújítása miatt idén egy kilométerrel hosszabb volt a táv, ezért nem tudta megdönteni a tavalyi 2:48:16 órás pályacsúcsát, és végül az egy kilométerrel hosszabb távon 2:50:46-os idővel ért elsőként a célba.

A verseny korábbi kilencszeres győztese, Gerald Lehrieder betegség miatt kénytelen volt lemondani az indulást. A szervezők a klub másik nagy favoritját, Rainer Koch-ot indította a győzelem reményében. A Transz-Amerika es Transz-Europa futás győztese a világ legjobb ultramaratonistáinak egyike, a Würzburgi Emlékfutáson kánytelen volt azonban megelégedni a második helyezéssel. 

Az elmult hetek résztávos edzései, valamint hétvégi hosszú (40-70 km) futásai meghozták a gyümölcsét: Zahoránnak mindvégig egyenletes tempót diktálva nagy fölénnyel sikerült diadalmaskodnia legfőbb riválisa előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!