Sport

2012.06.22. 18:44

Részvénytársaságként folytatja az Előre

A békéscsabai futballklub témája is terítékre került a pénteki megyeszékhelyi közgyűlésen. A képviselők engedélyezték a tulajdonosi viszonyok átrendezését.

M. P. M.

A klubot érintő közgyűlési előterjesztésből kiderült, hogy jelenlegi vezetés immáron három esztendeje tevékenykedik. Ez idő alatt sikerült átlátható, tiszta viszonyokat teremteni a szakosztálynál. A hivatalos indoklás szerint mára az eddig 98,5 százalékban önkormányzati tulajdonú klub eljutott oda, hogy a  jelenlegi forrásokból az előrelépés nem lehetséges. Éppen emiatt a város az elmúlt időszakban támogatót keresett.

Az önkormányzatnál végül a Békés-Drén Kft. jelentkezett. A képviselők pénteken engedélyezték, hogy Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. néven részvénytársaságot hozzanak létre, melyben 70 százalékig a magáncég a tulajdonos, míg a fennmaradó rész marad az önkormányzat kezében. A Zrt.-be arányosan a város 1,5 millió, míg a Békés-Drén Kft. 3,5 millió forintot fizet be.

Dr. Kovács Mihály, az igazgatóság frissen megválasztott elnöke lapunknak elmondta, érezhető a fejlődés az elmúlt három év alatt a felnőtt csapatnál és az utánpótlásnál egyaránt. Ugyanakkor ekkora költségvetésből elérték a teljesíthető maximumot, ezért indokolt külső források bevonása. Hangsúlyozta, az önkormányzat továbbra is jó döntési helyzetben van, hiszen minden stratégiai kérdésben szükséges a kisebbségi tulajdonos, tehát a város hozzájárulása. Hozzátette, amint feláll a zrt., rögvest a közgyűlés elé terjesztik az üzleti tervet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!