Sport

2012.04.29. 16:37

Nagy buli volt a Fighters' Run

Sikeresnek értékelték a vasárnap első alkalommal megrendezett Fighters' Run extrém túlélőversenyt a szervezők, a versenyzők és a közönség is.

G. P.

Nagy buli! Ennek a versenynek van jövője! — ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg azok, akik a hét végét Pósteleken és az ott zajló Fighter''s Run kalandversenyen töltötték el.  A Magyarország első amatőr akadályviadalaként meghirdetett esemény egyik ötletgazdája az a Vozár Attila volt, aki korábban többször megnyerte a Bécs—Budapest és a Békéscsaba—Arad—Békéscsaba szupermaratonokat.

Délután a parkolóban már alig találtunk helyet, a pálya mellett mindenhol sétáló, drukkoló emberekkel találkozunk. A lelkes és szigorú rendezőgárdának gyakran kellett figyelmeztetni az időnként elbámészkodó és a pályára tévelygő érdeklődőket, akiket néha szlalomozva kerülgettek az iszappal befestett, a futástól és a hőségtől már elcsigázott izomkolosszusok.

A mezőnyben voltak persze törékenyebb vállalkozók is, a 14 kilométeres egyéni női verseny győztese éppen egy vékony sportoló Békési DAC hosszútávfutója, Gyebnár Éva lett:

— Jól éreztem magam, az az igazság, hogy még mentem is volna pár kilométert — mondta kis pihenő után a női aranyérmes. — Az akadályokkal is elboldogultam, még az iszaptól sem riadtam vissza, bár az egy kicsit büdös volt.

Az extrém futóversenyen 14 akadállyal kellett megküzdeniük az ország szinte minden pontjáról érkezett, mintegy 700 versenyzőnek. — A szögesdrót akadály, a mocsaras szakasz azért sokaknak feladta a leckét, ehhez képest a felfüggesztett gumik közötti futás már meg sem kottyant a mezőny tagjainak.

— Köszönetemet fejezem ki a szponzoroknak, hogy segítettek egyik nagy álmom megvalósításában. Közép-Európában még soha nem hoztak tető alá hasonlót — mondta Vozár Attila, aki kerékpáron közlekedve járta a helyszíneket.

— A verseny előtt végigfutottam a pályát, de 7 kilométeren a 43:15-ös pályacsúcs nem sokáig élt, hiszen ma egy fiatal békéscsabai futó, Dobra Viktor már meg is döntötte azt.

— Az akadályok miatt kicsit féltett az edzőm, és arra biztatott, hogy a futásra helyezzem a hangsúlyt — jegyezte meg a rövidebb táv győztese, Dobra Viktor. — Igazából egyik akadálytól sem tartottam, a falra már kiskoromban is gyakran másztam.

Nagy buli! — hallom ismét az ötletgazdák számára hízelgő megjegyzést. Valóban, ha az ilyenkor megszokott kisebb gyermekbetegségeket is korrigálják, akkor jövőre már moccanni sem lehet majd Pósteleken.

Este a szombathelyi-budapesti Lord zenekar koncertje vezeti le a még fennmaradt energiákat Pósteleken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!