Sport

2011.02.06. 06:44

Évet értékeltek a harcművészek

A Békés Megyei Megyei Harcművész Szövetség Békéscsabán, a Lencsési Közösségi Házban tartotta meg rendes éves közgyűlését, amelyen hat harcművész irányzat 15 klubja képviseltette magát.

BEOL

Gregor László V. danos mester, a szövetség elnöke fűzött szóbeli kiegészítést az írásos beszámolóhoz. A megyei szövetség tartalmas évet zárt, amelyet számos sikeres verseny, rendezvény színesített. Nem csak versenyeket rendezett a szövetség, hanem szemináriumokat és edzőtáborokat is.

Kiemelkedő nemzetközi eseményekre is sor került, és sikeresen épülnek a nemzetközi kapcsolatok. A szövetségnek a versenyzői és résztvevői létszám növelésében, és a harcművészet, a BUDO még szigorúbb betartatásában kell előre lépnie, megoldást kell találni a sportorvosi engedélyek régóta húzódó problémáira is. A szövetség gazdálkodása takarékos volt, pénzmaradvánnyal zárta az évet, ami azért is jó, mert így jutott tartalék a 2011. év első negyedének feladataira. A beszámolót a kiegészítésekkel a megyei harcművész szövetség egyhangúlag elfogadta. Ezután a szövetség felvette tagjai sorában az újonnan megalakult Nippon Seibukan Akadémia Magyarországi Egyesületét.

Titkos szavazással döntöttek a hagyományos elismerésekről is. Az év legkiemelkedőbb eredményét elérő harcművésznek adandó „Kiváló Harcművész” díjat Hanicz Nelly, a Békéscsabai Lakótelepi SE  válogatott kick-box versenyzője nyerte, aki 2010-ben kétszeres felnőtt Európa-bajnok és háromszoros junior világbajnok lett. Az edzői munka elismerésének díját, az „Érdemes Mester” címet Lévai Péter harmadik fokozatú kung-fu mester kapja. A közgyűlés az idei megyei versenynaptár elkészítésével ért véget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!