Sport

2009.10.23. 15:11

Megújult a gyulai sporttelep

Közel másfél alatt 45 millió forintos, több lépésből álló beruházás valósult meg a gyulai sporttelepen. Az összeg közel felét a Gyulasport Kht. biztosította.

cs. á.

Prohászka Zsolt ügyvezető a csütörtöki bejáráson elmondta, a külső 1-es és 2-es labdarúgópályán állandó gondot jelentett az edzéseken, hogy a lövések után az idő a labda keresésével ment el. Ezután viszont kapunként egy-egy, 6x24 méteres labdafogó háló biztosítja a folyamatos munkát. A külső 1-es pályát, ami eddig rövid volt, két irányban 6, illetve 8 méteren toldották meg gyeptéglával, így az a létesítmény második legnagyobb pályája lett.

Eredményt értek el a fűfelületek intenzívebb gondozása mellett a városi bajnoki öltöző teljes felújításával. Itt összesen 15 millió forintból energetikai rekonstrukciót, nyílászárócserét valósítottak meg. A vízmelegítést napkollektor végzi, és megújult a mosoda is, ahol igény esetén akár a városi bajnokság csapatai is mosathatnak.

A görkorcsolya, gördeszka és kerékpárpálya mellett kialakítottak egy 45x35 méteres edző műfüves pályát, és a korábbi, bitumenes kéziladba pálya helyét is műfű veszi át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!