Sport

2009.09.18. 19:30

Labdarúgás: hol játszanak a megyei NB-s csapatok?

Tóth Z. — Szokol, Futaki, Dócza, Juhász Gy. — Zelenyánszki vagy Balázs, Borbély, Bakró, Cseke — Pozsár, Bernáth. Készenlétben: Máthé (kapus), Szeverényi, Sajben, Kovács T., Bagyinszki, Ursz — ezt a csapatot jelölte Belvon Attila kezdőnek a hétvégére, a Hajdúböszörmény elleni NB II-es bajnokira.

J. P.— V. L.

A Békéscsaba 1912 Frühwald Előre SE labdarúgói ezúttal idegenben lépnek pályára (szombat, 16 óra), s némileg felforgatott csapattal. Ám egy új és jó hír, Futaki Krisztián sérüléséből felgyógyulva elfoglalja helyét a kezdő csapatban. Balázs József játéka azonban kérdéses, ugyanis derékbántalmakkal bajlódik és Pozsár Gábor is csak akkor léphet pályára, ha a hétvégére elmúlnak csípőfájdalmai. Akik viszont nem léphetnek gyepre: a sérült Horváth Tamás és Makra Zsolt, valamint a két mérkőzésre eltiltott Rubus Tamás.

Ugyancsak érdekesség: Belvon Attila vezetőedző és segítője, Such András csak a lelátóról szemlélheti az eseményeket. Az oka: a Bőcs elleni találkozón megsértették a játékvezetőt, ezért kétmeccses eltiltást kaptak. Így a kispadon Oláh Imre foglal helyet.

— A Hajdúböszörmény remekül kezdte az évet, igazi meglepetés csapattá lépett elő. Ennek ellenére legyőzhetők otthonukban, ha a támadásbefejezéseink hatékonyabbak lesznek, mint legutóbb — így a vezetőedző. — Tisztában vagyok azzal, hogy annál többet tudunk, mint amit eddig nyújtottunk ebben a bajnokságban.

A labdarúgó NB III-ban szombaton 16 órakor a Gyulai Termál FC az ESMTK csapatát fogadja, míg az újonc Battonyához a Hódmezővásárhely látogat. Az Orosháza FC vasárnap 11 órakor a Vasas II. otthonában lép pályára.   Dobi Róberttől, a gyulaiak játékosedzője azt emelte ki, hogy Battonyán nem játszottak rosszul, de kikaptak. Az ESMTK ellen javítani akarnak és itthon győztesen szeretnék elhagyni a pályát.

A várható összeállítás: Harman vagy Farkas — Bozsó, Brlázs, Valentényi, Mogyoróssy — Okos, Rostás P., Szegfű, Nagy G. — Balogh G., Polczer. A kispadon: a kimaradó kapus, valamint Miklya, Tóth R., Piti, Papp Á. és Dobi ülnek. A gyulaiaknál, Bíró T., Tóth-Kovács, és Bagi sérült, Szenti eltiltását tölti.

Mákos Árpádtól, a battonyaiak edzőjétől megtudtuk, az eddigi sikeres szereplés után is a földön járnak, a vásárhelyiek ellen nagy küzdelemben győzelemre számítanak. A tervezett csapat: Schvarcz — Fekete, Gradináriu, Süli, Pribojszki — Varga P., Laurinyecz, Karászi — Nagy A., Czira, Werle. Bevetésre készen: Krébesz (kapus), Dani, Pataki, Bozsár, Roczkó, Kovács Z., Liszkai. A battonyaiaknál Roczkó, Bozsár és Liszkai sérüléssel bajlódik, Ács családi elfoglaltság miatt hiányzik.

Kvasznovszky József, az orosházi csapat szakvezetője elmondta, a vasárnapi matiné mérkőzésen győzelmet várnak. A várható összeállítás: Molnár T. — Szűcs D., Nagy A., Varga F. vagy Balogh M., Szabó N. — Kerepeczki, Juhász N., Pardi, Gácsi — Buza, Lovas. A kispadon a kimaradó, valamint Bordás (kapus), Mike, Nádiu, Simon ülnek. Az orosháziaknál Baranyai, Lupsa, Balogh M. sérüléssel bajlódik, Szabó T. eltiltását tölti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!