Sport

2009.03.19. 16:06

Húsz év, tizenkettedik hely a súlyemelő csapatbajnokságon

Megrendezték a súlyemelők országos csapatbajnokságának első fordulóját. Költségkímélendő, az ország több pontján egy időben rendeztek csb-t, amelyre összesen 23 egyesület nevezett. A szegedi régióba kapott besorolást a Békéscsabai Súlyemelő Club csapata.

J. P.

Az új rendszerben megrendezett csb háromfordulós, csapatonként 6+1 emelő részvételével. Az új szabályok szerint három utánpótláskorú versenyzőnek kötelező a csapattagság. Ha valamelyik utánpótlás korosztályból nincs az adott csapatnak versenyzője, az elért összpontból 5,5 százalékot levonnak.

A békéscsabai csapat egyébként éppen húsz éve nem indult csapatbajnokságon. Most viszont Bökfi János tanítványai kiválóan szerepeltek, teljesítették az elvárást, és a középmezőnybe kerültek: 1598 ponttal a 12. helyen végeztek az első forduló után.
Csapat tagjai. Serdülők: Patai Zsolt 157 kg összteljesítmény. Ifjúságiak: Juhász Ádám 179 kg - új egyéni csúcs. Guliga László 192 kg - új egyéni csúcs. Felnőttek: Ungi Imre 213 kg. Szujó Béla 205 kg. Nagy László 182 kg.

Juhász Ádám volt a csapat legeredményesebb tagja 300 ponttal. A csapatversenyben a rangsort sinclair-pont alapján állapítják meg, amit úgy számolnak ki, hogy a versenyző mérlegelt testsúlya alapján kapott sinclair-szorzóval megszorozzák a versenyen elért összteljesítményt.
A csapatbajnokság délkeleti régiójának 2. fordulóját Békéscsabán rendezik meg június 6-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!