Sport

2009.03.02. 19:44

Barátság-kupa nemzetközi viadal Battonyán

Battonyán hagyomány, hogy a helyi karateklub minden tavasszal megrendezi ITF taekwon-do országos versenyét, a Barátság-kupát. Az idén 22 klub 145 versenyzője küzdött meg három irányzat, az ITF taekwon-do, a WTF taekwon-do és a kick-box képviseletében.

BEOL

A horvátországi Colonel Rosy Team csapatának indulása nemzetközivé avatta a viadalt. Az összecsapásokat a keménység, a pörgő iram, s a közönség harsány biztatása jellemezte. Jó pár magas övfokozatú induló, fekete öves is pástra lépett, köztük több Világkupa, Európa-kupa győztes és korosztályos világbajnok, sőt felnőtt Európa-bajnok.

Ezúttal is a legnépszerűbbek a hard-contact szabályrendszerű küzdelmek voltak. A középsúlyban a döntőbe jutásért a hódmezővásárhelyi taekwon-do Európa-bajnoki ezüstérmes Zsarkó Dániel és a békéscsabai kick-box Európa-bajnok Szabó László mérkőzése volt a nap legvitatottabb találkozója, amely egy menetig tartott. A két kőkemény versenyző egymásnak esett.

Szabó fordulásos test rúgása után számoltak Zsarkóra, majd egy belharcos dulakodás miatt, összefejelés után számoltak Szabóra. Az óriási hangzavarban a menet végén az agresszív Szabó kisorozta ellenfelét a küzdőtérről, majd egy fejütés után, amit a bíró „állj” utáninak minősített, Zsarkó földre került. Ezután leléptették Szabó Lászlót. A döntőre így viszont nem kerülhetett sor, hiszen, Zsarkó nem állhatott ki. Így a győzelmet Szabó klubtársa, a másik ágról a döntőbe került kétszeres junior light-contact világbajnok Benedek Zsolt szerezte meg.

Győztesek. Férfiak. Hard-contact. Könnyűsúly: Kiss Zsolt Gábor (Hódmezővásárhely). Középsúly: Benedek Zsolt (Békéscsaba KB). Touch-contact. Felnőttek. 65 kg: Hentz Gergő (Hódmezővásárhely). 70 kg: Igor Subr (Colonel Rosy Team, horvát. 75 kg: Máté Zsolt (Hódmezővásárhely. 80 kg: Zsarkó Dániel (Hódmezővásárhely). Ifjúságiak. 50 kg: Vizsnyiczai Richárd (Békéscsaba KB). 55 kg: Kecskés Zsolt (Monor). 60 kg: Komlódi Balázs (Mezőberény). 65 kg: Szabó András (Füzesgyarmat). 70 kg: Pajor Róbert (Makó). 80 kg: Kovács János (Mezőberény). +80 kg: Bokros Tamás (Monor). Serdülő II. kcs. 40 kg: Berczi Ábel (Békéscsaba KB). 45 kg: Béres Ákos (Békéscsaba TKD). 50 kg: Demeter Erik (Szeged).

55 kg: Szabó István (Várpalota). 60 kg: Vígh Antal (Battonya). +60 kg: Szűcs Ádám (Dévaványa). Serdülő II. 35 kg: Bálint Zoltán (Békéscsaba KB). 40 kg: Csák Bence (Békéscsaba KB). 45 kg: Niedermayer Bence (Battonya). 50 kg: Kunsa Róbert (Hódmezővásárhely). +50 kg: Kiszely Máté (Békéscsaba KB). Gyermek. 28 kg: Krajcsó Csanád (Békéscsaba TKD). 33 kg: Oláh József (Makó). Nők. Hard-contact: 1. Tatorján Anna (Monor). Touch-contact. 55 kg: Erdei Dóra (Békéscsaba KB).

60 kg: Győri Orsolya (Monor). 65 kg: Visznyiczai Viktória (Békéscsaba KB). Ifjúságiak. 45 kg: Makó Evelin (Makó). 50 kg: Csorba Cintia (Hódmezővásárhely). 55 kg: Hanicz Nelly (Békéscsaba KB). 60 kg: Pribojszki Kata (Békéscsaba KB). +60 kg: Andó Bettina (Békéscsaba KB). Serdülő II. 40 kg: Marosi Petra (Monor). 50 kg: Csorba Bianka (Hódmezővásárhely). +50 kg: Bozó Szilvia (Szeged). Serdülő I. 35 kg: Ficza Alexandra (Battonya). 40 kg: Csala Enikő (Makó). Gyermek. 28 kg: Tamás Boglárka (Magyarbánhegyes). 38 kg: Nagy Alexandra (Hódmezővásárhely).

Csapatverseny: 1. Békéscsabai Lakótelepi SE all-style karate és kick-box szakosztálya 72 pont, 2. Tápiómenti Taekwon-do SE, Monor 57, 3. Hódmezővásárhelyi ITF taekwon-do Klub 47, 4. Békéscsabai Lakótelepi SE ITF taekwon-do szakosztálya 38, 5. Club Dinamic SE Szeged/Makó ITF taekwon-do 29, 6. Barátság SE, Battonya ITF taekwon-do/Kick-box) 23.

Az idén 22 klub 145 versenyzője küzdött meg három irányzat, az ITF taekwon-do, a WTF taekwon-do és a kick-box képviseletében. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!