SÉTA

2009.08.18. 13:52

Bográcsos zenével fűszerezve

Bográcsfesztiválnak adott otthont nemrégiben, immár negyedik alkalommal Zomba, a neves eseményre meghívást kapott Orosházáról a (F)apácák Énekstúdió, valamint az Orosházi Fúvúszenekar.

Zsilován Ágnes

Az énekstúdiót Nagy Krisztina énekművész hozta létre legtehetségesebb tanulóiból, 2007 - ben. A nézők körében nagy sikert arató önálló koncertekkel büszkélkedhetnek, de igyekeznek minden felkérésnek eleget tenni, példának okáért múlt csütörtökön a Teréz utcai Idősek Otthonába kaptak meghívást. A Bográcsfesztivál részleteiről Nagy Krisztinát kérdeztük.

 - Korábban már volt szerencsém a fesztiválon szerepelni, akkor még csak az Orosházi Fúvúszenekarral, (F)Apácástól ez volt az első meghívás. Pár évvel ezelőtti ottjártamkor barátkoztam össze Tóláczi Józseffel, a Zombai Hagyományőrző Tánccsoport vezetőjével, és Szűcs Sándorral, Zomba polgármesterével.

Ők hívtak meg minket idén először, de nem utoljára, hiszen novemberre is kaptunk meghívást a Gastro Fesztiválra, melyet szintén nekik köszönhetünk. A műsorban kétszer szerepeltünk, kétszer félórás műsorral léptünk fel, melyet meghallgatott egy rendezvényszervező is, aki Külesdről érkezett. Nagyon tetszett neki amit csinálunk, így kaptuk az ottani meghívást, de nem ez volt az egyetlen, hiszen személyesen a bonyhádi polgármester is invitált városába.

Az 5 nap alatt, amit Zombán töltöttünk, jutott idő a kikapcsolódásra is, ugyanis csütörtökön kirándulni vittek bennünket Váraljára és Tengelicre. Pénteken Bogyiszlón vendégeskedtünk. Amikor pedig visszatértünk Zombára grillpartyt tartottak a tiszteletünkre, vasárnap Bonyhádon voltunk, majd haza jöttünk. A fesztivál meghívás közösen szólt az Orosházi Fúvószenekarral, a (F)apácások közül nyár lévén nem tudott mindenki eljönni, így összesen csak 12 - en voltunk, aki nem dolgozott, vagy nem nyaralt az ott volt a csoportból.

Címkék#Orosháza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!