Miért mindig a legjobbak mennek el ?

 Miután beértem, megkaptam a szörnyű hírt, itt hagyott minket Kiscsicsó. (Ez volt ifj. Ocskay Gábor beceneve.) Szinte a sírás fog el, ha belegondolok, mennyit köszönhet neki a magyar jégkorongsport. Egyszerűen nem hiszem el, ez csak egy rossz álom lehet. Ő nem hagyhatja itt a magyar jégkorong válogatottat. Nem, nem és nem! Pont most, amikor feljutott a csapat a legjobbak közé, most amikor magyar bajnok lett az Alba Volánnal. Ez nem igaz!

Csütörtök reggel elindultam az újságárushoz, megvettem a Nemzeti Sportot, csak azért is, az Ő emlékére. Volt benne egy óriás poszter Kiscsicsóról, a szemem könnybe lábadt, nem hiszem el, hogy el kellett mennie. Elolvastam a róla szóló cikkeket, és a könnyek potyogtak szemeimből. Azt mondják, csak a győztesnek szabad sírni, ez nem igaz. Nekem is, sőt bárkinek. A sírás néha jót tesz, ilyenkor az érzelmek feltörnek az emberben.

A csapat nélküle utazik majd a világbajnokságra. Hihetetlen belegondolni is. Nem ismertem, csak a pályáról, a tévén keresztül, de úgy játszott, ahogy senki más. Néztem én is a szapporói meccseiket és szurkoltam, hogy feljussanak, és láss csodát, feljutottak, de Gabi már nem lesz köztük… Ő mindig „A” csoportos marad. „Mindig a legjobbak mennek el…”

Mondja már meg valaki: miért?

Fodor Máté
Hunyadi János Közoktatási Intézmény,
Mezőkovácsháza