Szabó Éva

2019.11.14. 07:00

Televíziózás manapság

A mai világban már sokkal elterjedtebb az internet, mint a televízió. Ezt az is bizonyítja, hogy a 2005 után született gyerekek már a technológia világába csöppentek bele és néhányan köztük nem is néznek tévéműsort. De hogy jutottunk el ideáig?

Szegedi Kis István Református Gimnázium

Szüleink, nagyszüleink korábban, amikor még a nyomógombos telefon sem terjedt el, akkor a tévé volt a mérvadó technológiai eszköz. Az akkori készülékeket azonban sokan ma már el sem tudjuk képzelni. Például nem volt színes adás és csak néhány csatorna közül lehetett választani. Mindez 10-15 év múlva már teljesen megváltozott, jóval több csatorna lett és a telefonok is egyre inkább elterjedtek. Továbbá megjelent a színes tévé, ami nagy előrelépés volt a televíziózás történetében.

Ismét néhány év után megjelentek az első érintőképernyős telefonok amik által a tévé használata visszaszorult. Majd elérkeztünk a jelenkorba, amikor már szinte feledésbe merül a televízió, helyét pedig átvette az internet, azon belül is például a Youtoube. Persze ez nem feltétlenül rossz, hiszen azt jelenti, hogy mindig lehet valami újat alkotni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!