Hemző Csenge

2019.11.28. 17:11

Színháztűznéző Budapesten

Nekünk, vidékieknek egy fővárosi színházlátogatás kivételes alkalomnak számít a nagy távolság miatt, így kétszer is meg kell gondolnunk, milyen darabot választunk. Cikkemben összegyűjtöttem pár olyan előadást, amiért igazán megéri felutazni Budapestre.

Erkel Ferenc Gimnázium

A Radnóti Színház III. Richárdjával kezdeném, ehhez kötődik az egyik legfrissebb színházi élményem. Shakespeare királydrámája Andrej Serban rendezésében és többek között olyan színművészek tolmácsolásában, mint Alföldi Róbert, László Zsolt, Schneider Zoltán vagy Kováts Adél, láttatni engedi velünk a hatalom hatalmának elfajzott következményeit, az emberi játszmák kesze-kusza játékát, a sérült lélek okozta tettek súlyát, mindezeket úgy, hogy nem fullaszt meg a sok sötétség, sőt, néha kifejezetten úgy érzi magát az ember, mintha vígjátékra ült volna be.

Az aktuálpolitikai viccekkel és humoros szituációkkal teletűzdelt három és fél óra közel sem tűnik annyinak. Alföldi olyan precizitással nyúlt a szerephez, hogy tíz perc után már eszünkbe sem jut egykori tehetségkutató mentorként vagy műsorvezetőként, csak Richárdot látjuk az ő tekintetén, kissé ijesztő mosolyán, gesztusain keresztül. Kiemelendő a látvány- és fénytechnika, fantasztikusan játszanak a színekkel, a díszlet pedig a maga egyszerűségével beszél.

Aki kedveli a klasszikus darabok aktualizálását, bírja a füstöt, a politikai párhuzamokat és a hosszú percekig tartó ovációt és vastapsot, ami a színészek jól megérdemelt jutalma, annak mindenképpen ajánlom az előadást.

Két színészlegenda, Kern András és Hernádi Judit jutalomjátéka a Hitted volna c. előadás a Belvárosi Színházban. A két művész közt olyan összhang van, amit még sosem volt szerencsém felfedezni más színpadon, csak azon a februári estén, amikor ott ültem a negyedik sor közepén és szinte éreztem, ahogy működik kettejük közt a kémia. Ez valami olyasmi, amit nem tanítanak a színművészetin. A darab egy romantikus vígjáték, kicsit lélekboncolgató, kicsit megható, kicsit vicces, de legfőképp nagyon szerethető. Az idősebb generáció felfedezheti benne önmagát és a saját történetét, a fiatalok pedig rálátást nyerhetnek arra, milyen is ebben a korban újra szerelembe esni.

Láttak már thrillert színházban? Ha nem, mindenképp vegyenek egy jegyet a Karinthy Színház Tortúrájára, ami nekem az egyik legmaradandóbb színházélményem. Balázs Andrea megmutatta, hogy Kasszás Erzsi karaktere messze nem a pályája csúcsa, a fanatikus rajongó bőrébe bújva senkinek sem jut eszébe a boltban éneklő eladó. Árpa Attila karizmatikus személyisége pedig bejárja a teret, minden nőnek megfacsarodik a szíve, ahogy a szegény írót szenvedni látja. A lelkileg megterhelő darab nem használ füstöt, óriási színpadot, hatalmas áriákat, helyette két színészt látunk, akik elképesztően erős párost alkotva a színpadon, megteremtenek nekünk egy már-már filmbe illő hangulatot. Balázs Andrea munkája külön kiemelendő, akinek alakításától megfagy a vér a teremben, aki a viccesnek induló malacröfögésével rémisztő, dermedt csendet teremt a nézőtéren.

A színház tehát a mai napig olyan erővel tud hatni, hogy egy-egy kivételezett hétvégén mindenképp megéri felutazni a fővárosba. Jó szórakozást kívánok!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!