Madarász Laura

2019.12.07. 13:02

Nicsak, egy új családtag!

Félreértés ne essék, nem egy kistestvér születéséről akarok beszélni. A téma, amiben most nagyon benne vagyok, az egy kiskutya befogadása.

Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium

Ha jobban belegondolunk, a két dolog nem is áll olyan távol egymástól, hiszen ugyanúgy elő kell készülni az érkezésükre. Most lesz az első kutyánk, ezért nem vagyok túl profi ebben a témakörben, de remélem, hogy a tapasztalataim hasznosak lehetnek. A kiválasztása nem volt túl bonyolult. Anyukám egy csoki-cser tacskót akart, méghozzá lányt. Mivel az alomban csak egy kutyusra illett ez a leírás, egyértelmű volt, hogy ő lesz a mienk.

A neve már azelőtt megvolt, hogy megszületett volna. Nem akartunk tipikus nevet adni neki, mint a Buksi vagy a Foltos, így végül Pankának neveztük el. Nemrég volt a ˝végső˝ próbája, ami annyit jelentett, hogy elmentünk a családhoz, akiknél 8 hetes koráig van és megtudtuk, hogy milyen a személyisége. Kellemesen csalódtunk, ugyanis kiderült, hogy Panka nagyon nyugodt és bújós, ami nagyon illik anyához (ugyanis az ő lesz az első számú gazdája). Ez a tulajdonsága abból is látszódott, mikor anya nagy nehezen letette a kezéből, hogy tudjunk az egész kutyáról képet csinálni (ne csak a fejéről, mivel csak ennyi látszott belőle, amikor anya nyakába rejtőzött), akkor Panka mindenen és mindenkin átgázolt, hogy visszakerüljön a jövőbeli gazdijához, és ezt szó szerint kell érteni. Rámászott a tesója hátára, hogy ő legyen a legközelebb anyához.

A legnehezebb az egészben, hogy ki kell várni ezt a 8 hetet. Az instagramon rengeteg kutyás videót néztem, ezzel is megnehezítve saját magamnak a várakozást. Ami nagy segítségünkre van, az Cesar Millan Hogyan neveljünk tökéletes kutyát című könyve, ami a kölyökkortól a fiatal felnőttkorig tartó szakaszban ír le néhány praktikus tanácsot és módszert. Amellett, hogy hasznos információkkal látja el az olvasókat, önmagában is érdekes olvasmány. Jelenleg a szükséges dolgok beszerzésénél tartunk, ami így 2-3 héttel az érkezése előtt már esedékes. Hamarosan megvesszük az alvóhelyét és a hámját. Ilyenkor az is nagy kérdés, hogy hámot vagy nyakörvet vegyen az ember. Sok kutatás után kiderítettük, hogy a hám sokkal jobb a kistestű kutyáknak, mert a nyakörv kicsit fojtogatja őket, ha húzzuk. Két héttel Panka érkezése előtt és sok utánanézés, nyomozgatás után már egészen felkészültnek érezzük magunkat az új jövevény ellátására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!