Lélek, akár az évszakok

Tavasz, mint a felfrissülés, és az új kezdet. Ekkor kezdünk nagy tervezésekbe, hiszen már annyira vártuk a jó időt. Megtervezzük életünket, azt, hogy mit csinálunk majd ebben az évben. Elmegyünk biciklizni, szervezünk túrát a barátokkal, és kikapcsolódunk. Lelkünk a karácsony, és a tél után legalább 180 fokos fordulatot vesz, így feltöltődésre és emlékek gyűjtésének sokaságára törekszik. Célja, hogy a pihenős hónapok után ismét belevághassuk magunkat a kemény munkába. Szerintem mondanom sem kell, hogy a tavasszal kinyílt virágok mekkora boldogságot okoznak.

Viszont van egy hasonlóan jó időszak is ezt követően. Minden iskolába járó diák úgynevezett „szent hónapja”, a június, vagyis a nyár igazi kezdete. Vége az iskolának, szabadság van. A tavasszal megtervezett nyaralásunk elérkezett. Könnyű léptekkel, mezítláb, s határtalan boldogsággal, jókedvvel tesszük ki lábunkat a házból. Érezzük talpunkon, hogy a fűszálak játékra hívnak bennünket. Minden évszak szép, de minden nyár épít egy kicsit hozzánk. Tapasztalatokat szerzünk, újdonságokat próbálunk ki, miközben fejlesztjük önmagunkat.

Éppen ősz van odakint. A nemrég még zöldellő fákról most sárga, barna, és piros színű esőben hullanak le a levelek. Csodálattal nézzük végig a természet okozta változásokat. Hideg van, mégis elmerülünk a színkavalkádban. Szeretjük az eső illatát, vagy nézni azt, de persze csak a nappaliban található kanapéról, mely apu kedvenc pihenőhelye. Néha eszembe jut, hogy ki voltam régen, és ki vagyok most. De talán egy kicsit mindenki hasonlít az őszre. Hiszen folyamatos változásban, körforgásban vagyunk. Az elmúlás is ilyen. Repül az idő felettünk, elszállnak boldog éveink. S már rajta kapjuk magunkat, hogy az unokánknak szurkolunk a focimeccsén.

Majd miután a család a karácsonyfa előtt áll mosolyogva, arra várva, hogy kattanjon a fényképezőgép, mindenki rájön egy dologra. Tél van újra. Hatalmas mennyiségű halászlé, töltött káposzta, húsleves, és egyéb finomságok várnak bennünket a piros terítővel megterített asztalnál szentestén. Veszek le a tányérról egy mézeskalácsot. Szív alakja van. Eszembe jut, hogy az ünnep nem az ajándékozásról szól, hanem arról, hogy együtt legyen a család, a szeretetről. Szeressük egymást, fogadjuk el a másik negatívumait. A tél önmagában a hideg. Hideg a lelkünk, rossz az időjárás, fázunk, bekuckózunk, bezárkózunk saját világunkba. Esetleg depressziósok lehetünk, magányosan érezhetjük magunkat. Ahhoz pedig, hogy a karácsonyt szebbé tehessük, fel kell melegíteni szívünket, s ezt csak azzal lehet, hogy összeülünk, beszélgetünk, s önfeledten nevetünk, minden problémát elfelejtve.

Más-más évszakokat összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy a tavasz, nyár, ősz és tél mind különböző hangulatot ad nekünk. Formálnak, alakítanak személyiségünkön. A tavasz elhozza az újat a bimbódzó fákkal, a nyár boldogságot ad, forró napsütésben úszkálhatunk a tenger mélykék vizében, az ősz jelképezi az elmúlást a falevelek hullásával, s a tél havat hoz magával, dermesztő szellővel. Hiszem, hogy tudunk együtt mozogni a virágokkal, a forrósággal, az elmúlással és a havazással. Mert emberek vagyunk, s változni képesek, mint az évszakok.