Gulyás Lili

2019.11.19. 18:13

Fejlesztés alatt az önvezető autó

Manapság egyre többféle termékből gyártanak elektromos változatot akár kerékpárt, de még rollert is. Ezek után már elvárás az autógyártó cégektől az elektromos autó. Viszont elképesztő előre lépes az önvezető autó is.

Andrássy Gyula Gimnázium

Kicsit olyan érzés mintha a jövőbe utaztunk volna, de ezek a járművek már léteznek, utóbb említett rokonuk pedig már úton van. Először vegyük az elektromos változatot. Ezeket a gépeket egy vagy több elektromos motor működteti, szükséges hozzá elektromos áram is, amit általában akkumulátorból szerez be. Vannak különböző fajták az elektromos autó kategóriában.

Először is a hibrid, a tölthető hibrid, a hatótáv növelt elektromos és az üzemanyag cellás. Mint ahogy gondoltuk, nem a kedvező ára miatt keresett ez a fajta, viszont rengeteg előnye van.

Környezet tudatosabb, a nyilvános töltői ingyenesek, zajmentesek, olcsóbb karbantartani és kevesebb a meghibásodások száma. Számos autógyártó cég jött elő ezekkel az újításokkal, még a legnagyobb márkák is. Ami a legjobb, hogy minden kivitelben megtalálhatóak, ezért a tudatos vásárlók már ilyen típusú autókban gondolkoznak.

A közeljövőben lehetséges, hogy annyira megváltozik az autó használat, mint ahogy a 20. század elején lévő hihetetlen ugrás a lovaskocsiról az automobilra. A kutatások és a fejlesztések nagy sebességgel haladnak, így nem sokat kell várnunk az önvezető változatra sem. A biztos tervek alapján kormány és pedál nélkül fognak megjelenni.

Számítógépekkel, szoftverekkel és érzékelő kamerákkal teszik majd lehetővé az emberi beavatkozás nélküli utazást. A probléma pedig az, hogy a jelenlegi KRESZ szabályok szerint nem közlekedhetnek még ilyen járművek. Ezen nem is csodálkozom, hiszen biztos mindenkinek vannak kétségei, például hogy hogyan reagálnának egy balesetre vagy akármilyen rendkívüli esetre ezek a járművek.

Szerintem bízzuk rá a megoldást a komoly háttérrel rendelkező cégekre, ugyanis nem kis nevekről beszélünk,a Nissan, a Tesla és az Audi is folytat fejlesztéseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!