Szigeti Boglárka

2019.11.28. 17:05

Állatok nélkül is jó lehet a cirkusz

Az egyik legnagyobb múltú és a legismertebb előadó-szórakoztató ág a cirkusz. Világszámokat, különféle attrakciókat láthatunk, melyek kíváncsisággal töltenek el minket. Az utóbbi években viszont többször felmerült az állatok szerepeltetésének kérdése.

Andrássy Gyula Gimnázium

Ennek oka, hogy a vándormutatványosok időszakából eljutottunk egy fejlettebb eszközökkel dolgozó világba, ahol elszaporodtak a cirkuszok, ezenfelül kérdéseket vetett fel az emberekben az állatok sorsa. A cirkuszi élet részét képezi ugyanis a vadállatok szerepeltetése, ami ellen sokan tiltakoznak, és céljukká tűzték ki az ilyesfajta mutatványok beszüntetését.

A közösségi oldalakon egyre több olyan videót, posztot látunk, melyekben megmutatják, milyen szívszorító körülmények közt élnek az állatok és hogyan idomítják őket, nem törődve egészségükkel. Ezek mind vadon élő állatok, és nem betanításra születtek. Egyáltalán nem élvezik, amit velük tesznek, sőt, fájdalommal élik meg.

Persze vannak kivételek. Magyarország legnagyobb, nemzetközileg is elismert cirkusza például egy műsorban mutatta be, hogyan bánnak az állatokkal. Nagy figyelmet fordítanak tartásukra és épségükre is, hiszen előadásaik miattuk lesznek káprázatosak. Azonban egyes helyeken az idomárok ezt nem látják be. De vajon miért ne lehetne nélkülük ugyanolyan jó a cirkusz? Megfeledkezünk olyan műsorszámokról, mint például a rúdtánc, a zsonglőrködés, a légtornász-bemutatók, a bohócok és a bűvészkedés. Ezekben emberek vannak, mégis lenyűgözőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!