Szigeti Boglárka

2019.11.21. 13:26

Tudatos hírfogyasztás

Andrássy Gyula Gimnázium

A fent említett tanulók kérdéseire a Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központ próbált választ adni Debrecenben, ahol az Andrássy Gyula gimnázium diákjaként társaimmal filmforgatáson és reklámfilmkészítésen is részt vehettünk november 13-án. Megtudtuk, a központokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hozta létre, hogy támogassa a média tudatos és biztonságos használatát. Az országban összesen két helyen, Budapesten és Debrecenben létezik ilyen hely. Véleményem szerint, aki érdeklődik a média iránt, és belesne a kulisszák mögé, annak mindenképpen ott a helye egy ilyen aktív médiatúrán.

A filmes jelenet forgatásához jelmezek is jártak /Fotók: BMH/

Bár hosszú nap volt, egyáltalán nem unatkoztunk, mert nem is maradt rá időnk. Rövid szünetekkel tűzdelt, egész napos programsor állt előttünk, ehhez pedig csapatokra bontottak minket. Egy oktató vezetésével egyaránt bepillantást nyerhettünk a filmkészítés, a híradózás vagy a rádiózás színfalai mögé. Megismerhettük a média szinte minden területén használt green screen technikát, azaz a zöld falat, amelynek a tévés műsorokban, filmekben óriási szerepe van.

A foglalkozások mellett interaktív feladat várt külön a lányokra és fiúkra. Ezen az órán az internet veszélyeire hívták fel a figyelmet, ahol bekapcsolódhattunk egy történetbe azzal, hogy megszavaztuk, mi mit tettünk volna egy adott szituációban, például saját fotóval való visszaélés esetén. A filmes jelenet készítésénél nekünk kellett kitalálni a történetet, ehhez be is öltözhettünk. A rádiózásnál mi tervezhettük meg egy adás menetét, hogy milyen vendéget hívjunk a műsorba, mik legyenek az aznapi híreink.

Szántó Judit, Farkas Dalma, Kovács Eszter, Nándori Viktória Száva

Megismerkedtünk továbbá a híradó szereplőivel. Kikérdeztek minket arról is, hogy tudunk-e különbséget tenni valós és álhír között. Az előadások amellett, hogy izgalmasak voltak, tanulságot is hordoztak magukban. A nyomtatott médiára is figyelmet fordítottak, így saját újságot is szerkeszthettünk a kedvenc témánkban.

A feladatok készítése közben rájöttünk, mennyi idő és mennyi ember munkája van minden adásban. Nekünk egy óra állt rendelkezésünkre egy másfél perces jelenet megtervezéséhez és megvalósításához. Ezalatt érdemes volt belegondolnunk abba, hogy mennyi idő alatt vesznek fel egy kétórás, rangos díjra szánt filmet.

Engem a Bűvösvölgyben töltött idő alatt még jobban elvarázsolt a média, mint azelőtt, és ugyanezt bátran mondhatom el sok tanuló nevében is, akik szintén ott voltak velem Debrecenben. A programok segítségével egy olyan világot tártak elénk, amely választ ad a kételyeinkre. A médiaértés-oktató központok célja, hogy közelebb vigyenek minket ehhez a világhoz. Ilyen foglalkozások után pedig sokkal jobban érdeklődünk a média iránt, és megláthattuk azt is, hogy ez cseppet sem unalmas diákszemmel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!