Csatári Maja

2019.11.11. 14:54

Rengeteg állat vár segítségre

Az állatok védelme napjaink egyik legfontosabb törekvése, mivel rengeteg állatot részesítenek olyan bánásmódban, amelyre egyik élőlény sem szolgált rá. Ez ma már társadalmilag elvárt tevékenység és hatósági lépésekkel valósul meg.

Erkel Ferenc Gimnázium

Számomra borzasztó érzés számomra egy szenvedő, vagy nem megfelelő körülmények között élő állatot látni. Ha tehetném, a világ összes állatán segítenék, mivel azt gondolom, ők ugyanúgy részesei az életnek, ahogyan mi, emberek. Szükség van rájuk a biológiai élet fenntartása és fejlődése érdekében. Sajnos nagyon sok ember oktalanul bántalmazza a védtelen egyedeket, mely akár egy-egy faj kihalásához is vezethet. Emellett az állatkísérletekkel is sok szenvedést okozhatnak nekik.

Véleményem szerint azzal is ártunk, ha szemet hunyunk ezen tettek felett, hiszen úgy bűnrészesekké válunk. A segítség azonban folyamatos, megyében is működnek menhelyek, különböző egyesületek, melyek e célt szolgálják. Ám sokaknak az állatok iránti szeretet csak a kutyákra irányul, a macskák viszont nem érdeklik őket. Erre a problémára nyújt megoldást a békéscsabai Catlantis Macskamentő Egyesület, mellyel van személyes, jó tapasztalatom is. Rengeteg bajba jutott cicán (de az egyesület nevétől függetlenül), kutyán is segítenek. Többek közt ételt, almot, megfelelő körülményeket, illetve állatorvosi költségeket is állnak önként.

,,Számunkra az állatmentés az életünk része. Ez a szenvedélyünk, a második munkahelyünk, melyhez motivációt az állatok iránti szeretetből merítünk. Mindezt önként, saját költségeinkből fedezzük. Az egyesület számára a legnagyobb segítség a becsületes bánásmód és az ivartalanítás lenne.” – idézem a Catlantis egyik titkára, Duna Anikó szavait. Csodálom, amit tesznek az állatokért, mivel nincs saját telephelyük, a saját otthonukat áldozzák be a macskákért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!